szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eltűnése után tíz hónappal újabb expedíció indul Steve Fossett amerikai milliomos felkutatására.

A tapasztalt túrázókból és sportolókból álló csapat a Sierra Nevada hegység nehezen megközelíthető vidékeit fésüli át gyalogosan egy héten keresztül. Fossett családja nem vesz részt az akcióban, amelyet az Adventure Science csoport kanadai tagjai hajtanak végre a saját erejükből.

A 63 éves kalandvágyó milliomost felesége kérésére idén februárban hivatalosan halottnak nyilvánították. Utoljára 2007. szeptember 3-án látták, amikor egymotoros gépével felszállt egy nevadai farmról, hogy megfelelő helyszínt keressen egy autós sebességi rekordkísérlethez. A Nevada állami hatóságok légi és szárazföldi mentőcsapatai egy hónapig kutattak utána. 52 ezer négyzetkilométernyi területet fésültek át és még búvárokat is bevetettek, hogy vizsgáljanak át egy tavat, de a különc üzletember nyomát sem találták. A hatósági kutatóakció leállítása után a család és a barátok még több mint egymillió dollárt költöttek a Fossett felkutatására, minden eredmény nélkül.

Steve Fossett összesen 125 - főként repülési - világcsúcsot állított fel. A csúcsgyártást 55 éves korában kezdte. Egyebek mellett körbeutazta léghajóval a Földet, bejárta Alaszkát kutyaszánnal, átúszta a La Manche-csatornát, 2005-ben pedig 42 ezer kilométert tett meg egyhuzamban repülővel a bolygó körül egyedül.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meghosszabbítható-e a veszélyhelyzet az Országgyűlés hozzájárulása nélkül?

Meghosszabbítható-e a veszélyhelyzet az Országgyűlés hozzájárulása nélkül?

Nyugdíjas orvosok foglaltak el egy bezárt kórházat Olaszoszágban - videó

Nyugdíjas orvosok foglaltak el egy bezárt kórházat Olaszoszágban - videó

Pénteken megdőlhet a napi melegrekord, vasárnap már havazhat

Pénteken megdőlhet a napi melegrekord, vasárnap már havazhat