szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sisa Tibor, a csehországi U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon bronzérmes magyar csapat szövetségi edzője szerint együttese nagyon szép sikert ért el a harmadik hely megszerzésével.


Koman Vladimiren (jobbra) semmi sem múlt
© MTI
A magyarok a kontinenstorna szerdai elődöntőjében 1-0-ra kikaptak Olaszországtól és ezzel a harmadik helyet szerezték meg.

"Nagyon szép sikert értünk el, bár lehetett volna szebbet is" - mondta az együttes hazaérkezése után a szakember. "A srácok mindent megtettek, talán jobban is játszottak az olaszoknál, a lefújás pillanatában azonban ellenfelünk vezetett és ez döntött. Ezért nem tehettünk mást, mint gratuláltunk a minket legyőzőknek. A fiúk nagyon el voltak keseredve, sokan sírtak is, de azt gondolom, nincs ok a szomorúságra, fantasztikus eredményt értünk el, büszkék lehetünk az Eb-n mutatott teljesítményünkre".

Sisa hozzátette, a célt, a világbajnoki részvételt sikerült kiharcolni, most az a legfontosabb, hogy a játékosok megfelelően fejlődjenek tovább a klubjaikban. Ebben az esetben a jövő évi egyiptomi vb-n is szép eredményt érhet el az együttes. Az MTI kérdésére, hogy a Soproni Ligában rendszeresen játszó, vagy külföldön kevesebb lehetőséget kapók lépnek többet előre, Sisa azt mondta: "ebben a korban alapvetően a sok játéklehetőség a legfontosabb és itthon is rengeteget fejlődhet egy játékos, ha rendszeresen pályára lép. Ugyanakkor a Liverpool tartalékcsapatánál játszó Németh Krisztián külföldre szerződése óta nagyon sokat fejlődött. A szintén az elődöntőben kiesett csehek keretében 12 olyan futballista volt, aki hazája bajnokságában szerepel".

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vincze Szabolcs Sport

Foci Eb: kikaptak a magyar fiatalok, így maradt a bronzérem

Sisa Tibor csapata egygólos vereséget szenvedett Olaszországtól az U19-es Európa-bajnokság elődöntőjében. Bár az olaszok többet birtokolták a labdát, remek ellentámadásaink révén végig nyitott volt a mérkőzés kimenetele. A vége 1-0, nekünk maradt a bronzérem.

MTI Sport

U19-es Eb: elődöntős a magyar csapat

Az A csoport másik mérkőzésén Németország 3–0-ra legyőzte Bulgáriát, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott bejutott az elődöntőbe az U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.