© AP |
Tényleg nem tűnt fel senkinek, hogy hiányzik valaki a szorongatók közül? Tegnap is elfelejtették megemlíteni a sok közhelyes „boldog vagyok, hogy vihetem a zászlót” mini interjúhalmazban, hogy van egy Kammerer Zoltán nevű „xiongyali” (magyar), aki 3 olimpiai aranyával a legeredményesebb zászlólengető a Madárfészekben.
Szóval, Laciról egy szó sem. Mindegy, gondoltuk, majd csak kiheverik, ha mégis Cseh Laci lesz a legközelebb ehhez a mutatványhoz. És lett. Összesítésben az olimpiai rekordot úszó Phelps mögött a második. És úgy tűnt, maradt még tartaléka holnapra:
„Nem úsztam ki magam" – jött a megnyugtató kijelentés Cseh Lászlótól. - "Megpróbáltam taktikázgatni, bár ilyenkor ezt nem is nevezhetjük annak. Minden utasítást pontosan betartottam, amit a mesteremtől kaptam. Mindenképpen szerettük volna elkerülni azt, hogy Lochte és Phelps között ússzak. Ez azért nem jó, mert figyelnem kell a két amerikai szárnyra. Nem jött össze, hiszen Luca Marin beúszott a harmadik helyre, viszont annak kifejezetten örültem, hogy Kis Gergő bejött az ötödik helyre. A lényeg, hogy bőven maradtak még tartalékaim. Mindenki azt kérdezi, hogy mit várok a szuperdressztől, amit holnap a döntőre veszek fel. Hát, hogy őszinte legyek, elsősorban magamra számítok, a többi csak ráadás.” Ez megnyugtató. Csak ne láttuk volna Phelps arcát, amikor kiszállt a medencéből. Mint, aki csobbant egyet a haverokkal…
Kolozsi Ildikó / Peking