szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szerb Jelena Jankovics és a hazai Serena Williams jutott be a női egyes döntőjébe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az első elődöntőben az olimpiai bajnok Jelena Gyemenytjeva sokkal jobban kezdett a második kiemelt Jankovicsnál és 2:0-ra, illetve 4:2-re is vezetett már. Ezt követően azonban érthetetlenül sokat hibázott az orosz játékos, riválisa pedig ezt remekül használta ki és 6:4-re hozta az első játszmát. A második játszmában Gyementyjeva összeszedettebben kezdett, s ugyan saját adogatásait nem mindig tudta hozni, ellenfele szerváinál jól koncentrált, így újra brékelőnnyel érkezett meg a szett finisébe. Ott aztán a korábbiakhoz hasonlóan a hibák jellemezték őt leginkább, míg Jankovic magabiztosan játszott, újra fordított és nyerte a szettet 6:4-re és ezzel a meccset is.

A másik mérkőzésen a fiatalabbik Williams-testvér - aki egy körrel korábban nővérét búcsúztatta öldöklő csatában - szintén bizonytalanul kezdett, az orosz Dinara Szafina ellen, gyorsan 0:2-es hátrányba került. Pánikba azonban egyetlen hazai szurkolónak sem volt ideje esni, ugyanis Serena ezt követően nagyon stabilan játszott, míg az orosz játékos nem tudott alkalmazkodni az erős szélhez, s számolatlanul ütötte a ki nem kényszerített hibákat.

Az első szettet 6:3-ra a hozta a negyedik helyen kiemelt amerikai, míg a másodikat még simábban, 6:2-re.
Williams 12., míg Jankovic első Grand Slam-döntőjére készülhet, fináléjuknak pedig külön izgalmat ad, hogy a győztes nem csupán a US Open trófeáját veheti át, hanem a világranglistán is az élre ugrik.

A döntő időpontja egyelőre bizonytalan, ugyanis eredetileg szombatra tervezték, ám az időjárás-előrejelzések szerint esni fog New Yorkban, így lehet, hogy vasárnap kerülhet csak sor a mérkőzésre.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Sport

Novak Gyokovics győzni jött az US Openre

Novak Gyokovics, a világranglistán harmadik helyezett szerb teniszcsillag úgy gondolja, hogy év elei Grand Slam-győzelme sokat adhat neki Amerikában és ez elég lehet a végső győzelemre.