Pekingben több mint 1300 birkózónak, cselgáncsozónak, ökölvívónak, súlyemelőnek és tékvandósnak nemcsak egymással, de a mérleggel is meg kell küzdenie a napokban. Az ő sportáguk versenyeit ugyanis súlycsoportonként rendezik, és az indulók - nagyon kevés kivételtől eltekintve - a tréningidőszakban többet nyomnak, mint amennyit a kategóriájuk megenged, ám alkatuk, csontozatuk, izomfelépítésük és az ezekből fakadó testi erejük vagy éppen a kvalifikáción kiküzdött eredményük nem teszi lehetővé, hogy eggyel magasabb súlycsoportban induljanak - magyarázza Dina Károly birkózószakedző. Ezért e sportolóknak nincs más választásuk: fogyasztaniuk kell.

Az e sorsban osztozó 17 magyar olimpikonnak lapzártánkkor összesen több mint 70 kilogrammnyi ballaszttól kellett még megszabadulnia a pekingi mérlegelésig. A többségnek - civil értelemben súlyfeleslegnek aligha nevezhető - két-három, másoknak viszont akár 8-12 kilótól is. Nekik már a jelenlegi tömegük is kemény önmegtartóztatás eredménye, és ezen most - a normális edzésmunka mellett - koplalással és szomjazással kell tovább faragniuk.

Az erőfeszítés mértékét jól példázza Athén olimpiai bajnokának, Majoros István kötöttfogású birkózónak az esete. Az 55 kilogrammos kategória aranyérmese 13 kilós fogyókúra után gyűrte maga alá a világot. Nála ez több mint 19 százalékos testsúlycsökkentést jelentett, jóllehet az orvosok már a 10 százalék körüli fogyás hallatán is a szívükhöz kapnak. A sportcélú fogyás persze nem tévesztendő össze a hosszú távú testsúlyszabályozással. "Egy 70-80 kilós civil ugyanis ekkora slankítástól már annyira elgyengülne, hogy járni is alig bírna, nem beszélve a különféle - veseelégtelenséggel, májpanaszokkal járó - anyagcsere-rendellenességekről" - magyarázza Varga Katalin belgyógyász szakorvos.

Jelentős eltérések vannak azonban az orvosi elképzelések és a gyakorlat között az "éves fogyasztás" kérdésében is. Szabó S. András és Tolnay Pál Bevezetés a modern sporttáplálkozásba című könyvükben általános érvényű szabályként említik, hogy egy versenyző egy év alatt összesen 20 kilónál többet semmiképpen se fogyasszon. Ennél nagyobb súlycsökkentés ugyanis - mint írják - túlzott "terhet ró a szervezetre, a sóvesztéssel is együtt járó dehidráció perifériás keringési elégtelenségekhez vezethet, csökken a keringő vér mennyisége, besűrűsödik a vér", amire a keringési és az emésztőrendszer reagál a legérzékenyebben. Ennek ellenére a Pekingben a legkisebb, 55 kilós súlycsoportban induló birkózó, Módos Péter például (akit a múlt héten vérmérgezés következtében kórházba szállítottak, így veszélybe került az olimpiai szereplése) az idén kilenc versenyen vett részt, és mindegyikre 5-7 kilót fogyott, vagyis mintegy 50 kilót adott már le.

Az edzők és a sportolók a figyelmeztetést azzal hárítják el, hogy csak átmeneti vízleadásról van szó. Egy-egy komolyabb edzésen alkattól, izzadékonyságtól függően amúgy is lemegy 1-3 kiló, ami jelentősen fokozható, ha beöltöznek melegítőbe, és arra esetleg vízhatlan - széldzsekiszerű - kezeslábast is húznak. "Ezután csak azt kell betartani, hogy kevesebb ételt és italt vigyen be a szervezetbe, mint amennyit leadott" - így a már idézett Dina Károly, aki felhívja a figyelmet a Doppingellenes Világszervezet által engedélyezett legújabb táplálék-kiegészítőkre, amelyek - ha pontosan adagolják őket - segítenek a gyorsabb és hatékonyabb anyagcserében. Átjárhatóbbá teszik ugyanis a sejtmembránt, amelyen keresztül távozhatnak a víz mellett az amúgy is káros súlynövelő salakanyagok.

Mindez pofonegyszerűen hangzik, ám a fogyasztani kényszerülő sportolók beszámolói szerint - mint az Bakács Andreának a Testnevelési Egyetemen 2006-ban írt, kérdőíveken alapuló szakdolgozatából is kiderül - számukra már az is kínszenvedés, ha valaki az orruk előtt táplálkozik. Erre játszott lélektani hadviselésében az eddigi egyetlen magyar cselgáncsozó olimpiai bajnok, Kovács Antal is, amikor 1992-ben zöldfülűként megérkezett legnagyobb sikere helyszínére, a barcelonai olimpiára. Kitikkadt ellenfeleivel ellentétben ugyanis ő jóval a súlyhatára alatt volt. "Megittam előttük két üdítőt, a harmadikat meg kiöntöttem, mondván, nem vagyok már szomjas. Jó nagyokat nyeltek" - elevenítette fel a HVG-nek az Atom Antiként is emlegetett paksi dzsúdós, hogyan demoralizálta vetélytársait. Ő egyébként abban is egyedi, hogy megdöbbentő gyorsasággal képes megszabadulni a súlyától: rekordja egy edzésen 7 kiló volt. Tavaly visszavonult, de máig rendszeresen edz: "a napokban egy edzést 104 kilósan kezdtem, és úgy fejeztem be 100 kilósan, hogy közben megittam másfél liter vizet".

A kisebb súlyú versenyzőknek 7 kiló persze egészen mást jelent, mint Kovácsnak. Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő egész felnőttpályafutását végigkísérték a 6-7 kilós fogyások, amelyek emlékétől manapság is összeszorul a gyomra. Ráadásul az ő sportágában különösen sok múlik a fogyasztás sikerességén, döntetlen esetén ugyanis a kisebb súlyú versenyző nyer. Az 1968-as mexikói olimpiai arany is azért csúszott ki a kezéből, mert 25 dekával nehezebb volt az ugyanannyit teljesítő iráni Nassirinél. "Örültem, hogy le tudtam fogyni 56 kilóra, nemhogy még az alá. De aztán annyiszor ért kudarc így, hogy az 1972-es müncheni olimpián, ahol 34 évesen lettem aranyérmes, már én voltam a legkönnyebb" - elevenítette fel a HVG-nek.

A nehezen kiizzadt kilók akár egy sportág fejlődésébe is beleszólhatnak. A nehézsúlyú kötöttfogású birkózás egyeduralkodója, a háromszoros (1988-1996) olimpiai aranyérmes szovjet-orosz Alekszandr Karelin ugyanis annyit küzdött a 130 kilós határon belül maradásért, hogy amikor Atlanta után a legfelsőbb kategória határát 120-ra csökkentették, kijelentette, inkább profinak áll. A Nemzetközi Birkózószövetség aztán - állítólag kifejezetten rá való tekintettel - visszakozott Sydney előtt a súlyhatárcsökkentéstől, ám Karelint a 2000-es nyári játékokon váratlanul megverte az amerikai Rulon Gardner.

Az utolsó dekáktól a legnehezebb megszabadulni - állítják egységesen az érdekeltek. "A lényeg ilyenkor az izzadás beindítása és a verejték eltávolítása, felitatása, különben az elzárt pórusokon keresztül nem távozik több folyadék" - mondja Dina. Ilyenkor próbálkoznak például azzal, hogy a testüket műanyag fóliába tekerik, erre minél több ruhát vesznek fel, s ennek tetejébe jöhet a már említett fogyasztó anorák. Bemelegítenek, majd a szőnyeg, a tatami vagy a ring szélén eldőlve lefekszenek, betakaróznak és csendesen izzadnak, aztán letörlik és kezdik újra. A száraz szauna ilyenkor nem javallott, mert túl sokat vesz ki a versenyzőkből. Ha még nem történt meg, a köröm- és hajvágás is segíthet valamicskét, netán az önhánytatás (feltéve, hogy van mit), végső kétségbeesésben pedig a legfeljebb egy-két grammot jelentő nyáleltávolító köpködés.

A teendők ráadásul korántsem érnek véget a mázsáról való leszállással - különösen a birkózóknál és a tékvandósoknál nem, akik - a többi sportág tagjaitól eltérően - a versenyt megelőző nap délutánján mérlegelnek. Az elveszített folyadékot pótolni kell, de csak fokozatosan, mert ellenkező esetben úgynevezett vízmérgezést kaphat a delikvens. Ha ugyanis hirtelen nagy mennyiségű folyadék kerül a szervezetbe, akkor hígabb lesz a vér, "a folyadék könnyebben lép ki az érpályából, ami a zárt koponyában nyomásfokozódást, következményként rosszullétet, hányingert okoz, az izmokban pedig gyengeséget és remegést vált ki" - olvasható a már idézett Szabó-Tolnay-kötetben. A tapasztalt edzők nem is hagyják literszámra inni neveltjeiket. A javaslat: negyedóránként-húszpercenként legfeljebb fél liter lassan elfogyasztott, szőlőcukorral és izotóniás sóoldattal "megbolondított" itóka.

Az étellel is óvatosan kell bánni, hiszen drámai következményei lehetnek, ha valaki hirtelen belakmározik. Az még a jobbik eset, ha összecsinálja magát mérkőzés közben, a rosszabbikra viszont a már számtalan fogyasztásnál bábáskodó Lángfy György sportorvos hoz példát: "Egy birkózó leadta testsúlyának 10 százalékát, majd a mérlegelés után megevett egy normál adag rántott húst körettel, savanyúsággal. Ettől olyan hasnyálmirigy-gyulladást kapott, hogy hajszál híján belehalt." De Lángfy szerint a fogyasztás hatását a doppingkontrollok esetében is figyelembe kellene venni: "Iszonyatos esztelenségnek tartom, hogy azzal a sportolóval szórakozzanak, aki képtelen vizeletet produkálni. Minden orvos tudja, hogy amikor valaki extrém módon kiszárad, akkor az agyalapi mirigy egy vizeletképzés elleni hormont (ADH) termel, ami miatt a szervezet hosszú órákig vagy akár egy fél napig is képtelenné válik a vizelettermelésre." Megfelelő kalória- és folyadékbevitellel egyébként viszonylag gyorsan megy a regeneráció. A fogyasztó sportolók ugyanis nem a - náluk alig-alig létező - zsírszövetekből, de nem is izomból fogynak, hanem "csak" folyadékot vesztenek, ami után, ha a sejtek visszanyerik eredeti folyadékállományukat, már nem lehet nagy baj.

LASKOVITY J. ERVIN, VAJNA TAMÁS

További olimpiai híreink