szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szávay Ágnes bejutott a harmadik fordulóba a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon: a 15. helyen kiemelt magyar játékos három szettben nyert a román Monica Niculescu ellen.


A találkozó - amelyet a Williams-nővérek apja, a többnyire strandpapucsban mutatkozó Richard Williams is megtekintett - nyitószettjében a 15. helyen kiemelt magyar vette el először riválisa adogatását (2:2-nél), aki viszont rögtön visszabrékelt, így jutottak el 5:5-ig. Ekkor néhány hiba a világranglistán 87. Niculescu javára billentette a mérleget, ezzel 52 perc alatt az övé lett a játszma.

A folytatás meg ijesztőbben alakult a Vasas kiválósága számára: a román teniszező 3:0-ra, majd 5:3-ra is vezetett, és 30-15-nél - ráadásul saját szervájánál - két labdára volt a diadaltól. Szávay azonban összeszedte magát, és hősies küzdelemben megszakítás nélkül négy gémet nyerve kiegyenlített.

Ellenfele teljesen megroggyant az elszalasztott lehetőségtől, a 19 éves magyar pedig lehetőségeit immár remekül kihasználva 4:0-ra elhúzott. Innen pedig nem volt visszaút, így Szávay végül 2 óra 43 perces csatában jutott a 32 közé, ahol a 20. kiemelt olasz Francesca Schiavone vagy a spanyol Anabel Medina Garrigues lesz az ellenfele.

"Amikor két labdára voltam a kieséstől, Niculescu ejtéssel próbálkozott, és edzőmmel, Kuharszky Zoltánnal előzetesen megbeszéltük, hogy ilyenkor röviden keresztbe ütöm vissza a labdát. Ez most sikerült is, látványos pont lett, ami sokat segített abban, hogy összeszedjem magam. Borzasztóan örülök, de most sietek készülni a párosra" - nyilatkozta Szávay.

A magyar teniszező nemsokára - várhatóan 21 óra körül - párosban is bemutatkozik, az 5-ös pálya utolsó mérkőzésén az orosz Dinara Szafinával az oldalán csap össze az olasz Tathiana Garbinnal és az ukrán Marija Koriccevával.

ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, WIMBLEDON (11,812 FONT ÖSSZDÍJAZÁS)
2. FORDULÓ:
Szávay Ágnes (magyar, 15.) - Monica Niculescu (román) 5:7, 7:5, 6:2
Ana Ivanovic (szerb, 1.) - Natalire Dechy (francia) 6:7 (2-7), 7:6 (7-3), 10:8
Szvetlana Kuznyecova (orosz, 4.) - Katerina Bondarenko (ukrán) 6:2, 6:3
Anna Csakvetadze (orosz, 8.) - Edina Gallovits (román) 6:4, 6:2
Serena Williams (amerikai, 6.) - Urszula Radwanska (lengyel) 6:4, 6:4
Marion Bartoli (francia, 11.) - Tatjana Perebijnisz (ukrán) 6:2, 7:5










HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!