A védő Kelemen Dávid, Ódé Norbert és a középpályás Pölöskei Zsolt is az Anfield Roadra érkezett, hogy az elkövetkezendő időszakban karrierjüket Gary Ablett, a patinás angol klub utánpótlásedzőjének irányítása alatt folytassák.
A liverpooli egyesület illetékesei már tavaly év végén felfigyeltek a Sándor Károly Akadémia növendékeire. A jelenleg is náluk futballozó Némethnek és Simonnak köszönhetően már most igen gyümölcsözőnek tekinthető a Liverpool és az MTK együttműködése. A három újonc egyelőre három hétig edz együtt a többiekkel, utána dől el, hogy Angliában maradnak-e.
Újabb három magyar focista Liverpoolban
Az angol élvonalban szereplő Liverpool FC újabb három fiatal magyar játékost igazolt az MTK-tól Németh Krisztián és Simon András mellé.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.