Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Anyagilag is jutalmazza a játékosokat a magyar szövetség (MLSZ), amennyiben az U19-es labdarúgó-válogatott négy közé jut az egy hét múlva rajtoló Európa-bajnokságon.
Kisteleki István MLSZ-elnök a dunavarsányi edzőtáborban tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az elődöntőért 20 millió forintot osztanának szét a futballisták között. Az alapvető célkitűzés az együttessel szemben, hogy kvartettjében az első háromban végezzen, mert ezzel kvalifikálná magát a korosztályos vb-re. Ezért a teljesítményért 10 millió járna. A sportvezető hozzátette, a díjazás ellenére biztos benne, hogy a tehetségeket elsősorban nem a pénz, hanem a címeres mez motiválja.
A csapat délelőtt lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését, amelyen 1-1-es döntetlen született a Vecsés ellen. A válogatott egyenlítő gólját Bajner Bálint szerezte. A játékosok ezt követően szerdáig pihenőt kaptak, majd onnantól Tatán folytatódik a közvetlen felkészülés. Sisa Tibor szövetségi edző a hét végén jelöli ki szűk, 18 fős keretét a kontinensviadalra.
A magyar csapat szombaton kel útra Csehországba, ahol a csoportküzdelmek során sorrendben Bulgáriával, Spanyolországgal és Németországgal találkozik.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.