szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája biztos benne, hogy csapata megteszi s szükséges lépéseket a múlt heti katasztrofálisan végződött Brit Nagydíjat követően. Silverstone-ban összesen öt pontot szerzett az olasz csapat, Hockenheimben javítani szeretne.


Ki akarják köszörülni a csorbát
© AP
Felipe Massa és Kimi Räikkönen leginkább azzal küzdött Silverstone-ban, hogy pályán tartsa az autóját. Ez mindkettejüknek sikerült, de alaposan megfizettek azért, mert intermediate gumikat használtak az első bokszkiállás után a zuhogó esőben, várva, hogy az eláll, közben Lewis Hamilton előtt megnyílt az út a győzelemhez.

Luci Di Montetemolo, a maranellói gárda elnöke felszólította csapatát, hogy küszöböljék ki ezeket az „ostoba hibákat”, és koncentráljanak végre a világbajnoki cím megszerzésére. Kimi Räikkönen azonban nem látja ennyire borúsan a helyzetet.

„Annak ellenére, hogy csak öt pontot szereztünk és Felipével együtt Lewis is felzárkózott az pontverseny élére, elégedett vagyok – nyilatkozta a pilóta a Ferrari hivatalos internetes oldalának a Brit Nagydíj után. – Az utóbbi négy futam borzalmasan sikerült, és növeli az önbizalmamat, hogy ennek ellenére pontazonossággal az élbolyban vagyok.”

„Nincs pánikhelyzet az istállónál, már a következő futamra koncentrálunk. Tudjuk, hogy olyan autónk van, mely képes a végső győzelemre. A nagy hibák viszont nem férnek bele, ha győzni akarunk. Felipével összesen két napunk van Hockenheimben tesztelni, aki csütörtökön csatlakozik hozzánk. Én első alkalommal fogok itt versenyezni ezzel az autóval, így minden újdonság. Ezen a futamon visszavágunk Silverstone-ért.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!