Gyászosan szerepeltek az osztrákok Pekingben

A lesújtó eredmény ellenére az osztrák olimpiai bizottság elnöke, Leo Wallner egyáltalán nem tűnik elkeseredettnek, a 70 fős osztrák gárda pekingi szereplését „érdekesnek” minősítette. Szerinte bírálatra semmi oka, annak ellenére, hogy a nemzetközi éremtáblázatban az alpesi ország csupán a 62. helyen végzett, az unió államai közül összesen Írország, Luxemburg, Ciprus és Málta szerepelt nála gyengébben.

Ausztriát legmagasabb politikai szinten Reinhold Lopatka sportügyi államtitkár képviselte, a csúcspolitikusok, beleértve a kancellárt, az államfőt és a külügyminisztert, Kina tibeti politikája miatt távol maradtak a világeseménytől. Az államtitkár is meghökkentő elégedettséggel nyilatkozott az osztrák csapat teljesítményéről, nehéz szerinte eldönteni az értékelésnél, hogy félig tele vagy félig üres-e az eredmény pohara. Ezzel arra célzott, hogy az osztrákok eleve csak 14 sportágban versenyeztek, ugyanennyiben még csak nem is álltak rajthoz.

A komolyabbnak mondható elemzések viszont elégedetlenkednek, az osztrák atlétika leáldozásáról írnak. Az Österreich című bulvárlap hét okot is felsorol az egyértelmű kudarc okaként. Kifogásolja, hogy Ausztriában a nemzetközi olimpiai bizottság által megszabott indulási kritériumokon túl hazai kiegészítő feltételeket is teljesítenie kell a sportolóknak. Éppen e túlzott honi szigor miatt nem jutott el pekingbe az osztrák teniszcsillag Tamira Paszek, jóllehet a nemzetközi feltételeket teljesítette és a NOB támogatását is élvezte. Kártékonynak tartja a lap a sportszövetségek unprofesszinalitásáta, a kisszerű belső háborúkat, az értelmetlen szabálytömeget.

Jó példa erre az immár Szupersteinernek becézett Matthias Steiner esete, aki Pekingben kénytelen volt német színekben aranyat szerezni a szupernehezek súlyemelő versenyén. Steiner alsó-ausztriai, négy éve Athénban még osztrák piros-fehér-piros színekben indult, aztán annyira elege lett a szövetség piszkálódásából, hogy áttette székhelyét Németországba. A Heidelbergben élő nehéz ember szerint a német sport szerkezete annyira professzionális, hogy „kis túlzással az élversenyzőknek még a cipőjét is kipucolják, az ember tényleg profinak érzi magát”. Steiner, Arnold Schwarzeneggerhez hasonlítja magát, úgy érzi, osztrákként sohasem jutott volna a dobogó legfelső fokára.

Visszatérve az Österreich mérlegéhez, a lap hiányolja a rátermett edzőket, kevesli a képzésükre fordított pénzt, nincs aki a gyerekekkel, a fiatalokkal hozzáértően foglalkozzék. Az Ausztriában edzőlegendának tartott Gunnar Prokop példaként a Pekingben leszerepelt osztrák úszót, Markus Rogant említi. Szerinte, ha lett volna olyan edző, akiben Rogán bízni tudott volna maradéktalanul, akkor nem töltötte volna Kínában az idejének jelentős részét fotózásokon, s nem vesztette volna el a koncentráló képességét.

Zeljko Jukic, az egyik bronzot megnyert Mirna Lukic edző édesapja szerint nincs is elég hely az edzésekhez, ami megintcsak a pénzhiány következménye. Ő negyven gyerekkel foglalkozik, sosincs az élsportolók igényeinek megfelelő számú medence. De a sportvezetők az olimpiai szervezésben sem csillogtak, a negyeddöntőig jutott teniszezők például két héttel az olimpia kezdete előtt még nem tudták, hogy egyáltalán utaznak-e a játékokra. A harmadik helyet szerzett kenús Violette Oblinger már egy évvel a nagy verseny előtt ki akarta próbálni a pekingi vadvizet, erre azonban nem kapott lehetőséget. S ha e sok probléma, nehézség, slendriánság, kisszerűség nem lenne elég, az osztrák versenyzőkből az ítészek szerint még az az önbizalom, a nyerni akarás képessége is hiányzik, állítólag már a testtartásukról fel lehet ismerni kétségbeesésüket.

A leszereplés ellenére - tegyük hozzá, hogy az osztrák sportolók legnagyobb olimpiai sikerüket Berlinben érték el 1936-ban, amikor 4 arany, 6 ezüst és 3 bronzmedállal tértek haza – a közvélemény megbocsátó, sokan azzal érvelnek, hogy a világ 6,7 milliárdos népességéhez, s a Pekingben kiosztott 450 éremhez viszonyítva a 8,5 milliós Ausztriának mindössze 0,55 érem járt volna, ehhez képest a megszerzett három plecsni rengeteg. A kávéházi konrádoknak tartott, morgolódni nagyon szerető osztrákok azonban csak azért ilyen megbocsátóak, mert a nyári olimpiáról van szó. A téli ötkarikás játékokban, ahol Ausztria mindig élen jár, nem ismernének ilyen irgalmat.

Földvári Zsuzsa / Bécs