szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Clarence Seedorf, az olasz AC Milan holland középpályása elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a csapat sikereinek egykori kovácsa, az ukrán Andrij Sevcsenko visszatér a San Siróba.

Játékra jelentkezik
© AP
Sevcsenko hétfőn (aug. 25.) kötelező orvosi vizsgálaton esik át Milánóban, azután csatlakozhat régi-új klubjához. Az ukrán támadó felemás, de inkább sikertelen két évet tudhat maga mögött a Chelsea csapatánál. 2006-as érkezése óta nem sikerült beverekednie magát a londoniak kezdőcsapatába, és 47 angol első osztályú mérkőzésen mindössze kilenc gólt szerzett.

A Dinamo Kijev csapatából indult csatár 1999 és 2006 között hét sikerekben gazdag esztendőt töltött Milánóban. Clarence Seedorf, aki négy éven át csapattársa volt a játékosnak úgy gondolja, jövőre Sevával ismét a csúcsra érhet az észak-olasz gárda.

„Most Andrij egészen biztosan nagyon motivált, és be akarja bizonyítani mindenkinek, hogy Londonban nem az igazi arcát mutatta a világnak és hogy ízig-vérig focista” – nyilatkozta a holland játékmester a Milan Channelnek.

Kakhaber Kaladze, a Milan grúz védője, aki Kijevben és Milánóban is csapattársa volt Sevcsenkónak hasonlóan gondolkozik a szezon minden bizonnyal legnagyobb visszatéréséről. „Boldog vagyok, hogy még egyszer megölelhetem Sevát. Nekünk futballistáknak nincs annál rosszabb, mint mikor formán kívül játszunk. Most, két év szünet után Andrij végre újra formába lendülhet.”

Sevcsenko mellett idén már Ronaldinho, Mathieu Flamini és Pihilippe Senderos is az AC Milan csapatába igazolt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!