szerző:
Vincze Szabolcs
Tetszett a cikk?

Közeledik a címvédő Roger Federer és a szerb Novak Gyokovics összecsapása az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Ehhez még mindkettejük előtt áll egy erőpróba, igaz, a svájcinak könnyebb dolga van. A világelső Nadal közben már elődöntős.


© AP
A tróntól nemrég letaszított világelső a Nyikolaj Davigyenkót is búcsúztató és nagyszerű formában játszó Gilles Müllerrel játszik, míg Gyokovics negyeddöntős ellenfele a bombaszerváiról ismert Andy Roddick lesz. A világranglista 130. helyén álló luxemburgi a torna meglepetését szolgáltatta azzal, hogy a selejtezőkből indulva idáig jutott, hiszen erre 40 éve nem volt példa a US Open történetében.

Ennek ellenére nem valószínű, hogy bírni fog Federerrel, aki jól tudja: Flushing Meadows az utolsó nagy lehetősége az évben arra, hogy partiban maradjon az első helyért Rafael Nadallal. Nem mellékesen 2004 óta minden US Opent megnyert. „Óvatos vagyok vele kapcsolatban, mer láttam, hogyan játszik – mondta mostani ellenfeléről Federer. – Agresszív, jól szervál és azt se feledjük, hogy négy éve Andy Roddickot búcsúztatta.”

Gyokovicsnak éppen Roddickkal kell szembenéznie a negyeddöntőben, és valószínűleg nehezebb dolga lesz, mint az előző fordulókban Marin Cilic-csel vagy Tommy Robredóval volt. Az amerikai 2003-ban már megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, jelenleg a világranglista nyolcadik helyén áll és idén eddig egyetlen szettet vesztett el Flushing Meadowsban.

„Roddick nemcsak nyert már US Opent (2003), de számos Grand Slam-döntőt játszott és volt már világelső is – mondta visszafogottan Gyokovics. – Hazai közönség előtt játszik és a torna egyik nagy favoritja. Mindig nehéz ellene játszani, ez most fokozottan igaz."

Ha már a favoritoknál tartunk: a világelső Rafael Nadal abszolút annak számít, különösen mióta Wimbledonban bebizonyította, hogy már nem számít neki a borítás. Pályafutása során először jutott a torna elődöntőjébe, miután 3:6, 6:1, 6:4, 6:2 arányban legyőzte az amerikai Mardy Fisht.

„Azt hiszem, ezek után alszom reggel ötig – nyilatkozta a meccs után áthatóan fáradt spanyol teniszező. – Ennem és lazítanom kell, nem tehetek mást.” Érthető, hiszen a meccs első szettjét Fish nyerte meg 6:3-ra, Nadalnak innen kellett fordítania. „Nem szerencsés ilyen későn elkezdeni játszani, ennek ellenére készen álltam a küzdelemre – utalt Fish az összecsapás késő délutáni időpontjára. – Az első szett ennek ellenére nem is alakulhatott volna jobban, de a folytatás…”

Rafael Nadal ellenfele a 21 éves Andy Murray lesz, aki miután négy szettben legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót, életében először jutott be Grand Slam-elődöntőbe.

AMERIKAI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, US OPEN (20,657 DOLLÁR Ö.D.)

FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ - EMLÉKEZTETŐ:
Rafael Nadal (spanyol, 1.) - Mardy Fish (amerikai) 3:6, 6:1, 6:4, 6:2
Andy Murray (brit, 6.) - Juan Martin Del Potro (argentin, 17.) 7:6 (7-2), 7:6 (7-1), 4:6, 7:5







HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!