szerző:
Vincze Szabolcs
Tetszett a cikk?

Bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe a szerb Novak Gyokovics és a svájci Roger Federer is, így egymással nézhetnek majd farkasszemet. Kettejük eddigi mérkőzéseit tekintve a volt világelső felé billen a mérleg: eddigi nyolc meccsükből hatot megnyert.


Nem úgy néz ki, mint aki beteg
© AP
Andy Roddick a Novak Gyokovics elleni összecsapás előtt avval viccelődött, hogy a szerb, akinek „körülbelül tizenhat féle betegsége van”, talán madárinfluenzásan és lépfenével fog ellene játszani – utalva ezzel arra, hogy ellenfele korábban gyakran – talán túl gyakran – kért orvosi segítséget. A meccs után viszont nagy valószínűséggel elment a kedve az ízetlen humorizálástól.

Bár az amerikai úgy érezte, jópofa dolog ezzel viccelődni, Gyokovics valóban betegséggel és sérülésekkel bajlódik. Elsősorban gyomorproblémával, csípő- és bokasérüléssel. A szerb klasszis nem kommentálta Roddick élcelődéseit, ehelyett a pályán válaszolt: a 6:2, 6:3, 3:6, 7:6 (7-5)-ös győzelem minden reakciónál többet ért.

Az összecsapás után azonban Gyokovics is megszólalt az ügyben. „Nem valami kedves dolog azt mondani ekkora tömeg előtt, hogy 16 sérülésem van és csalok. Ma az egész közönség ellenem szurkolt a stadionban, mert azt gondolták rólam, hogy csaló vagyok.” A világranglista harmadik helyezettje egyébként jól játszott, észrevehetően pluszmotivációt adtak neki ellenfele gúnyos megjegyzései.

Roddick – aki korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte könnyen elbír majd Gyokoviccsal – hozta ugyan a harmadik szettet, sőt a negyedikben is 5:4-re vezetett már, de megfordítani már nem tudta a meccset. Az összecsapás utáni sajtótájékoztatón először mindenesetre ő is az említett elszólásaival foglalkozott. „Nézzék, őszintén mondom, hogy teljes mértékben viccnek szántam, amit mondtam. Tény, hogy lehettem volna tapintatosabb, de aki ismer, az tudja: én mindig viccelődöm, és meg sem fordul a fejemben, hogy valaki ezeket komolyan veheti.”

„Én sem gondolok rosszra akkor, amikor te mindig figurázol másokat, azaz ugyanazt teszed, amit én a meccs előtt – fordult Roddick most már Gyokovicshoz. – Nézd, ha valaki viccelődik velem, akkor nagy valószínűséggel nevetek egyet rajta. Sajnálom, hogy te nem ezt tetted. Nem akartam sem rosszat, sem megbántani téged, de továbbra sem hiszem, hogy túl messzire mentem volna.” Majd mosolyogva hozzátette: „Remélem, a mai meccsen azért kárpótoltalak.”

Erre viszont már Gyokovics is békülékenyebben reagált. „Rendben, viccelt és félreértettük egymást. Én egyáltalán nem hibáztatom őt. Azt hiszem, a meccs után kicsit túlreagáltam a dolgot, elnézést kérek mindenkitől.” Ami viszont jobban izgathatja a 21 éves teniszezőt, az elődöntős ellenfele, az ex-világelső Roger Federer.

A svájci a torna meglepetésemberét, a luxemburgi Gilles Müllert búcsúztatta három szettben, de korántsem könnyen: két játszma is csak hosszabbításban dőlt el. A végeredmény: 7:6 (7-5), 6:4, 7:6 (7-5). Az elödöntő másik mérkőzésén a világelső Rafael Nadal a brit Andy Murray-vel küzd a fináléba jutásért.

AMERIKAI NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, US OPEN (20,657 MILLIÓ DOLLÁR Ö.D.)

FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ:
Roger Federer (svájci, 2.) - Gilles Müller (luxemburgi) 7:6 (7-5), 6:4, 7:6 (7-5)
Novak Gyokovics (szerb, 3.) - Andy Roddick (amerikai, 8.) 6:2, 6:3, 3:6, 7:6 (7-5)







 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!