szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Látványos, színpompás, több mint két órás megnyitóünnepséggel szombaton elkezdődött Pekingben a XIII. paralimpia.


Akár az olimpiai megnyitó
© MTI
A hivatalos program előtt két és fél órával már énekesek és táncosok, illetve hangulatfelelősök gondoskodtak a nézők szórakoztatásáról a Nemzeti Stadionban. Minden ülőhelyre kis csomag került, amely a kínai zászló és a paralimpia lobogója mellett zseblámpát és motoros legyezőt is tartalmazott.

Az elsötétített stadionban egyszerre meggyújtott zseblámpák, illetve a világító legyezők egészen különleges hangulatot teremtettek. A küldöttségek bevonulása előtti utolsó tíz másodpercben a lelátó tűzijáték kíséretében számolt vissza.

A paralimpia 148 résztvevő országa közül először Guinea sportolói érkeztek meg a játéktérre, a magyar csapat volt az 58. a sorban. A küldöttség zászlóvivője Pálfi Judit volt, aki négy évvel ezelőtt Athénben párbajtőrben és tőrben is csapatban ezüstérmet nyert.

A bevonulást követte az ünnepi műsor, amely a négy évszak témáját, illetve a fényt, a csillogást dolgozta fel. Egyszerre megrendítő és felemelő volt az a balett bemutató, amelynek középpontjában egy tizenegy éves táncos kislány szerepelt, aki négy hónappal ezelőtt a szecsuáni földrengésben elveszítette a bal lábát, ezért kerekesszékből vett részt a műsorban: kilencvenezren ünnepelték felállva tapsolva.

A játékokat a hagyományoknak megfelelően a rendező ország elnöke, ezúttal Hu Csin-tao (Hu Jintao) nyitotta meg. A lángot Hou Pin (Hou Bin) kínai paralimpiai aranyérmes atléta gyújtotta meg. A kerekesszékes sportoló egy kötélen húzta fel magát a Madárfészek tetejéig.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!