szerző:
MTI

Bronzérmet szerzett Szász Emese a budapesti Westend női párbajtőr Grand Prix-n. Győzött az orosz Anna Zsivkova, második lett a francia színekben versenyző Király-Picot Hajnalka, míg a dobogó harmadik fokára Szász mellett az olasz Nathalie Moellhausen állhatott fel.

A Sportmax II. sport- és szabadidőközpontban rendezett kiemelt GP-viadalon 26 ország 128 párbajtőrözője indult. A 12 magyar versenyző közül hét már a pénteki selejtezőt követően befejezte szereplését, így a 64-es táblán öt hazai vívó kezdte meg a küzdelmeket szombat reggel.
   
A 32 közé már csupán ketten - Szász és Izsó Katalin - jutottak, Révész Julianna, Takács Emese és Békefi Edina az első fordulóban kikapott.
   
A címvédő Szász aztán a 16 közé is simán került be, ott azonban megszenvedett Tatyjana Logunovával, az orosz vívót csak hosszabbításban tudta legyőzni. Izsó a második körben kiesett.
   
A negyeddöntőben a holland Sonja Tol nagyon magabiztosan kezdett Szász ellen. A magyar párbajtőröző 2-6 után lendült bele, attól kezdve egymás után érte el találatait, s 7-6-ot követően már végig ő vezetett, végül két tussal bizonyult jobbnak.
   
Az elődöntőben a korábbi magyar válogatott, de már évek óta francia színekben szereplő Király-Picot Hajnalkával találkozott. Az elején kiegyenlített küzdelem zajlott a páston, de attól kezdve, hogy az asszó közepén Király-Picot-nak két-három akciója bejött, Szász már csak futott az eredmény után.
   
"Kicsit csalódott vagyok, mert természetesen nyerni szerettem volna, de így legalább teljes az éremkollekcióm, tavaly ugyanis nyertem, két éve pedig második voltam ugyanitt. Mivel egész nap csak küszködtem, nem ment igazán jól a vívás, ezt a bronzérmet sikerként kell elkönyvelnem" - értékelt Szász.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Hétfő éjjel nézzen fel az égre, a leghíresebb üstökös csillaghullását láthatja

Hétfő éjjel nézzen fel az égre, a leghíresebb üstökös csillaghullását láthatja

Előkerült André Kertész radiátora, közben pár francia fotográfusról kiderült, hogy magyar

Előkerült André Kertész radiátora, közben pár francia fotográfusról kiderült, hogy magyar

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök