szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Puerto Ricóban elhunyt Jose Torres, a korábbi félnehézsúlyú világbajnok ökölvívó - adta hírül a profiboksz.hu

A 72 éves sportembert a magyar szurkolók Papp László nagy ellenfeleként ismerhették meg, hiszen az 1956-os olimpiai döntőben éppen őt verte a magyar klasszis és lett ezzel aranyérmes. 
    
A Puerto Ricó-i bokszoló 1965-ben Willie Pastrano legyőzésével szerezte meg a WBC és a WBA világbajnoki címeit, majd három alkalommal megvédte azokat. 1966-ban Dick Tiger ellen elvesztette bajnoki címét és utána már nem tudott annyira sikeres lenni, mint korábban. Az 1969-ben visszavonuló Torres ezt követően sportpolitikusként, újságíróként és szakkommentátorként is igen sikeres volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Sport

Papp Lászlóról emlékeztek a sportarénában

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke avatta fel Papp László mellszobrát a legendás ökölvívóról elnevezett sportarénában.

Itthon

Eltemették Papp László ökölvívót

Ezrek búcsúztatták el csütörtökön a Farkasréti temetőben Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívót, aki életének 78. évében, október 16-án hunyt el.

Itthon

Elhunyt Papp László egykori ökölvívó

Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében elhunyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok, a magyar és az egyetemes ökölvívás kiemelkedő alakja.