A támadó azért számíthat elmarasztalásra, mert a múlt hét elején, kedden engedély nélkül elhagyta a csapat spanyolországi edzőtáborát, önkényesen hazautazott Brazíliába. Később ezt "családi okokkal" indokolta. "Elmagyaráztam a helyzetet Robbynak, és elmondtam neki, az a szándékunk, hogy pénzbüntetést szabunk ki rá - nyilatkozta kedden Mark Hughes vezetőedző. - Ugyanúgy kezeljük, mint a csapat bármelyik más tagját" - tette még hozzá a tréner, miközben kitért arra is, hogy a játékos bocsánatot kért az engedély nélküli utazásért. A 24 éves futballista nyáron brit rekordot jelentő 32,5 millió fontért került a Cityhez. Helyi sajtóértesülések szerint kétheti fizetésébe, azaz körülbelül 200 ezer fontjába kerülhet önkényes kiruccanása.
Robinho pénzbüntetést kap a múlt heti kiruccanásért
Pénzbüntetéssel sújtja brazil válogatott labdarúgóját, Robinhót az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester City.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.