szerző:
hvg.hu

Szeptemberben a Chelsea kemény büntetést kapott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől (FIFA), amiért szabálytalan keretek között szerezte meg a fiatal francia tehetséget, Gaël Kakutát. A két manchesteri él klub is hasonló cipőben járt.


Hasonló vizsgálat indult a Manchester City és a Manchester United ellen is. Előbbi a Rennes csapatával áll perben, a franciák szerint ugyanis azzal vádolják az angolokat, hogy etikátlan módon szerezték meg az akkor 13 éves (ma 17) Jeremy Helant. A probléma alapja az, hogy a futballklubok a legtöbb európai országban nem köthetnek szerződést 16 évesnél fiatalabb játékossal, ezért a FIFA vizsgálatot indított az ügyben.

A Manchester United szintén hasonló gondokkal és vádakkal küzdött, egészen szerda estig. A francia Le Havre együttese ugyanis azt állította, hogy az „vörös ördögök” elcsábították tőlök a 16 éves francia Paul Pogbát és komoly összeget ajánlott fel a középpályás szüleinek. Az angol klub határozottan cáfolta ezt, az eset pedig jogorvoslatot kívánt a szervezettől.

Az angol klub szerda este feltüntette honlapján, hogy a FIFA döntése alapján nem bírálható módon igazolta le a fiatal tehetséget, így pontot tehetnek a szerződés végére. A Manchester United megkeresésekor ugyanis Pogba már elmúlt 16 éves, így megszerzése szabályos volt. Ugyanakkor a francia klubot nem érte semmilyen különleges anyagi kár, vagyis a fiatal játékos sem büntethető, ugyanis még nem volt profi szerződése a Le Havre csapatával.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Lemondott az olasz miniszterelnök

Lemondott az olasz miniszterelnök

Öt autó ütközött az M5-ös autópályán

Öt autó ütközött az M5-ös autópályán

Elutasították a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezését

Elutasították a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezését

Megkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek

Megkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek

Bejelentették a 25. James Bond-film címét

Bejelentették a 25. James Bond-film címét