Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetői csütörtökön hivatalos bemutatkozó látogatáson vettek részt Zürichben, a nemzetközi szövetség (FIFA) székhelyén.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Csányi Sándor vezette magyar delegációt Joseph Blatter, a FIFA első embere fogadta, az MLSZ elnöke mellett Berzi Sándor alelnök és Vági Márton főtitkár vett részt a találkozón.
A több órás, jó hangulatú megbeszélésen a magyar küldöttség tájékoztatta a FIFA elöljáróit a szövetség átalakulásáról, terveiről, és szóba kerültek a két szervezet közötti együttműködési lehetőségek is.
Kiemelt szerepet kapott a tárgyalásokon a fiatal labdarúgók védelme, valamint a saját nevelésű játékosok szerepeltetésének fontossága. A magyar szövetség vezetői felvetették, hogy Magyarország - központi fekvését kihasználva - a jövőben gyakori házigazdája lehet a FIFA rendezvényeinek.
Blatter kiemelte: nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy 2011 első félévében Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki posztját, mert ebben az időszakban az ország különösen sokat tehet a sport és a nemzetközi futball érdekében. Hozzátette, a magyar szövetség a jövőben is számíthat a FIFA pénzügyi támogatására.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.