Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az fb azt szeretné megtudni, hogy észt-bolgár felkészülési mérkőzés hivatalos, nemzetek közötti összecsapásnak mindősül-e, s amennyiben igen, indítványozza, hogy a fegyelmi eljárás hatáskörét a FIFA utalja át az MLSZ-hez.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az elnökségnél kezdeményezi a nemzetközi szövetséggel (FIFA) való kapcsolatfelvételt azért, hogy hatáskörét tisztázza a február 9-i, észt-bolgár felkészülési mérkőzésen engedély nélkül közreműködött, majd emiatt felfüggesztett három játékvezető ügyében. A tárgyalást március 22-re halasztotta a testület.
Az fb azt szeretné megtudni, hogy az ominózus találkozó hivatalos, nemzetek közötti összecsapásnak mindősül-e, s amennyiben igen, indítványozza, hogy a fegyelmi eljárás hatáskörét a FIFA utalja át az MLSZ-hez. A bizottság azután hozta meg határozatát, hogy keddi ülésén a tagok öt órán keresztül hallgatták meg a mérkőzést vezető Lengyel Kolost, valamint két asszisztensét, Selmeczi Krisztiánt és Csák Jánost. Az MLSZ honlapja szerint a meghallgatásokra a szoros határidő miatt volt szükség most.
Az Antalyában rendezett mérkőzés nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felmerült a csalás gyanúja, a 2-2-re végződött találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született. A magyar játékvezetők személye szintén botrányt okozott, ugyanis idehaza mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni. A történtek után mindhármuk engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.