Tetszett a cikk?

Shaquille O'Neal, minden idők egyik legjobb centere, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négyszeres győztese szerdán bejelentette, hogy visszavonul.

AP

"Megcsináltuk. 19 év baby. Szeretném megköszönni mindnyájatoknak, ezért közlöm veletek először, hogy visszavonulok. Köszi, hamarosan beszélünk" – üzente rajongóinak szerdán saját twitter oldalán a 216 cm magas, 147 kg-os óriás, aki pénteken tart majd sajtótájékoztatót döntéséről.

A sportág elmúlt két évtizedének emblematikus alakját az 1992- es amatőr játékosbörzén első helyen választotta ki az Orlando Magic, melytől 1996-ban szerződött a Los Angeles Lakershez.

A kaliforniai együttesnél eltöltött nyolc év volt pályafutása csúcsa, 2000 és 2002 között sorozatban három bajnoki címet nyert, 2000-ben az alapszakasz legértékesebb játékosa lett, s mindhárom győztesen megvívott finálé legjobbjának is őt választották meg. Az 1996-ban olimpiai bajnoki címet is begyűjtő sztár a Lakerstől 2004-ben igazolt a Miami Heathez, s 2006-an a floridaiakkal is sikerült bajnokságot nyernie. 2007-ben aztán a Phoenix Sunshoz, 2009-ben a Cleveland Cavaliershez, majd tavaly nyáron a Boston Celticshez került.

Összesen 19 szezont játszott az NBA-ben: 1207 alapszakasz-mérkőzésen átlagban 23,7 pontot és 10,9 lepattanót, míg a rájátszásban vívott 216 találkozóján 24,6 pontot és 11,6 lepattanót szerzett meccsenként.

AP
AP
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Sport

Bryant és Shaq nagy estéje - mindenkit elvarázsoltak az All-Star gálán

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 58. All-Star hétvégéjén egy elég sima meccsen a nyugat csapata diadalmaskodott. A mérkőzés legjobbjának járó MVP-díjat megosztva kapta a nyugatiak két oszlopa, az öt év után újra egy csapatban pattogtató Kobe Bryant és Shaquille O’Neal.

hvg.hu Sport

Az NBA-sztár fizette a megerőszakolt és megölt kislány temetését

Shaquille O'Neal, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavaliers sztárjátékosa állta annak a kislánynak a temetési költségeit, akit két hete elraboltak, megerőszakoltak, és meggyilkoltak az észak-carolinai Fayetteville-ben.