Visszavonul a spanyolok kerékpáros világbajnoka

Befejezi profi pályafutását Oscar Freire, a spanyolok háromszoros világbajnok országúti kerékpárosa. A 36 éves sportoló visszavonulását csapata, az orosz Katyusa jelentette be csütörtökön.

  • MTI MTI
Visszavonul a spanyolok kerékpáros világbajnoka

Freire 1999-ben, 2001-ben és 2004-ben nyerte meg a mezőnyversenyt az országúti vb-n, emellett 2004-ben, 2007-ben és 2010-ben a klasszikus, egynapos Milánó-San Remo versenyen is diadalmaskodott.

A 2008-as Tour de France országúti körversenyen megnyerte a mezőnypontversenyt, emellett összesen négy Tour-szakaszon győzött.

Freire, aki utoljára két héttel ezelőtt, az országúti vb-n versenyzett, egy súlyos sérülés miatt lemaradt az idei londoni olimpiáról.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.