szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem jött rendbe Nagy László térdsérülése, így kétségessé vált a magyar válogatott jobbátlövőjének részvétele a január 12-én kezdődő dániai kézilabda Európa-bajnokságon.

A szövetség szombati tájékoztatása szerint Nagy László folyamatos kezelésre szorul, ezért pénteken nem tudott megjelenni a csapat edzőtáborában. A játékos még novemberben, a Veszprém Celje elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésén szenvedett térdsérülést, állapota javult, ám a bajnoki szünetben nem épült fel teljesen.

Hétfőn orvosi konzílium dönt Nagy további kezeléséről, és ezt követően dőlhet el az is, hogy a játékos részt vehet-e az Eb-n. A keret pénteken kezdte meg a közvetlen felkészülést a kontinenstornára, de a Bundesligában játszó Mocsai Tamás és Putics Barna csak január 2-án csatlakozik a többiekhez.

A szövetségi kapitányoknak 24 órával a torna első mérkőzése előtt, azaz január 11-én este nyolc óráig kell kijelölniük a 16 fős csapatokat. Az Eb alatt kétszer lesz lehetőségük cserélni, a csoportküzdelmeket követően két, míg a középdöntő után egy változtatásra nyílik lehetőségük. Mocsai Lajos együttese a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel egy csoportban.

A magyar válogatott kerete:
    kapusok: Mikler Roland (Pick Szeged), Tatai Péter (Pick Szeged), Székely Márton (Balatonfüred)
    jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Harsányi Gergely (Grundfos Tatabánya), Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös)
    jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Mocsai Tamás (Hannover-Burgdorf), Nagy László (MKB-MVM Veszprém)
    irányítók: Császár Gábor (PSG Handball), Lékai Máté (Celje)
    beállósok: Bánhidi Bence (Balatonfüred), Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
    balátlövők: Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque), Putics Barna (VfL Gummersbach), Zdolik Bence (Balatonfüred)
    balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pikáns húzással lett részvényes az Est Médiában a főváros

Pikáns húzással lett részvényes az Est Médiában a főváros

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Napokon belül piacra kerülhet a Huawei összehajtható telefonja

Napokon belül piacra kerülhet a Huawei összehajtható telefonja

Orbán Balatonalmádiban értékel

Orbán Balatonalmádiban értékel

Mobilokra is kiadják minden idők egyik legsikeresebb PC-játékát

Mobilokra is kiadják minden idők egyik legsikeresebb PC-játékát

Megjött a Google új mobilja, amelyet érintés nélkül is lehet használni

Megjött a Google új mobilja, amelyet érintés nélkül is lehet használni