„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Franciaország és Svájc is jelezte, hogy mégsem szeretne részt venni a 2020-as Európa-bajnokság szervezésében. Mindkét esetben azzal indokolták a visszalépést, hogy a hazai torna időbeli közelsége miatt nem valószínűsíthető a mostani pályázat sikere.
Újabb korábbi jelentkezők vonták vissza a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság néhány mérkőzésének megrendezésére vonatkozó pályázatukat.
Pénteken a francia és a svájci szövetség jelezte, hogy mégsem száll versenybe. A svájciak 2008-ban az osztrákokkal társrendezői voltak az Eb-nek, míg a franciák 2016-ban önállóan lesznek vendéglátók, így mindkét esetben azzal indokolták a visszalépést, hogy a hazai torna időbeli közelsége miatt nem valószínűsíthető a mostani pályázat sikere. A franciák előzetesen lyoni, a svájciak pedig bázeli helyszínnel jelentkeztek rendezőnek. A héten már több nemzeti szövetség, így a lengyel, a cseh, a horvát, a finn és a portugál is jelezte, hogy korábbi szándékától eláll, és mégsem pályázik.
A magyar szövetség csütörtökön elküldte jelentkezésüket. Eszerint az új Puskás Ferenc Stadionnal három csoportmérkőzésre és egy egyenes kieséses találkozóra jelentkezik.
Az európai szövetség (UEFA) szombaton véglegesíti a pályázók listáját, a végrehajtó bizottság pedig szeptember 19-én dönt a rendezőkről. A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország – köztük Magyarország – jelezte pályázati szándékát.
Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást. Utóbbit tekintve majd 12 győztest hirdetnek ki. A nyolcaddöntőre 50, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.