szerző:
MTI

Jorge Luis Pinto csapata váratlanul magasra jutott a vb-n, de mint kiderült, a kapitánynak olyan emberekkel kellett együtt dolgoznia a nemzeti válogatottnál, akiknek az eltávolítására már korábban kérte az illetékeseket.

Távozott posztjáról Jorge Luis Pinto, a brazíliai világbajnokságon nagy meglepetésre negyeddöntős Costa Rica-i labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A 61 éves szakemberrel a szövetség vezetői nem tudtak megállapodni szerződése meghosszabbításáról. Ezzel kapcsolatban a tréner elmondta, olyan emberekkel kellett együtt dolgoznia a nemzeti csapatnál, akiknek eltávolítására már korábban megkérte az illetékeseket. "Másfél éven keresztül egy ágyban aludtam az ellenséggel. Nem osztották az elképzeléseimet" – mondta Jorge Luis Pinto.

©

A közép-amerikai együttes a brazíliai vb-n a csoportkörben hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy három korábbi világbajnokot, az olaszokat, az angolokat és az uruguayiakat megelőzve veretlenül jutott a nyolcaddöntőbe, majd a görögök legyőzésével története során először negyeddöntőt játszhatott. Ott végül alulmaradt a későbbi bronzérmes hollandokkal szemben, igaz, csak büntetőpárbajban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A nap fotói: a legstílusosabb hazai villanyautó-töltőhely

A nap fotói: a legstílusosabb hazai villanyautó-töltőhely

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Pillanatokkal az ütközés előtt szedte ki a sofőrt a volán mögül egy rendőr - videó

Pillanatokkal az ütközés előtt szedte ki a sofőrt a volán mögül egy rendőr - videó

Mi van, ha szállítás közben összetörik a neten rendelt terméket?

Mi van, ha szállítás közben összetörik a neten rendelt terméket?

Ha ilyen wifi-routere van otthon, azonnal cserélje le, a gyártó is ezt javasolja

Ha ilyen wifi-routere van otthon, azonnal cserélje le, a gyártó is ezt javasolja

A kurdok felfüggesztik az Iszlám Állam elleni harcot

A kurdok felfüggesztik az Iszlám Állam elleni harcot