Bukna a bajnok Videoton is az új légiós-szabályokon

Az OTP Bank Liga legutóbbi fordulója alapján sok csapatnál lesz szükség jelentős változtatásra a légiósok szerepeltetésében, ha a következő idénytől nagyobb részt szeretnének kapni a szövetség központi forrásából. A 16-ból hat együttesben játszott három külföldi a hétvégén.

  • MTI MTI
Bukna a bajnok Videoton is az új légiós-szabályokon

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének múlt heti döntése értelmében a következő szezontól a támogatások jelentős részét, közel egyharmadát csak azok az együttesek kaphatják meg, amelyek legfeljebb hét nem hazai nevelésű játékost alkalmaznak a keretükben.

A központi források elosztásánál további előnyt élveznek azok a klubok, amelyek legfeljebb három nem hazai nevelésű labdarúgót szerepeltetnek a bajnoki mérkőzéseken. A nemzetközi kupákban érdekelt együttesek némi kedvezményt kapnak, tíz és öt az engedélyezett külföldiek száma a jelentős plusz bevételi forráshoz.

A múlt hétvégi fordulóban pályára küldött csapatok alapján a Paks (1 légiós a kezdőcsapatban + 0 csere), a Dunaújváros (0+2), a Debrecen (2+0), a Haladás (2+1), az MTK (2+0) és a Puskás Akadémia (3+0) felelt volna meg az új szabálynak.

A Győrben három légiós kapott lehetőséget a kezdő 11-ben, majd később egy még bejött csereként, a Diósgyőr és a Pápa pedig egyformán négy külföldit szerepeltetett a kezdőben.

A Budapest Honvédban 5+1, a Ferencvárosban 6+0, az Újpestben 6+3, a Pécsben 7+0, a bajnok Videotonban és a Kecskemétben 8+1 volt a légiósok száma, a legtöbb külföldi pedig a Nyíregyházában játszott, a kezdőcsapatban nyolcan, majd csereként ketten jutottak szóhoz.

Az egyesületek egyenként akár évi 300-400 millió forinthoz is juthatnak, ha a következő idénytől kevesebb külföldit foglalkoztatnak.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.