Gellei Imre vagy Erwin Koeman idejében még csak a jól megszokott, elérhetetlennek tűnő álom volt, de most végre tényleg kint vannak focistáink egy nagy világversenyen. Nem tudnánk ezt egy kicsit élvezni?
Nem mondom, hogy időtlen idők óta vártam erre a napra, mert őszintén szólva, én nem gondoltam volna, hogy valaha ez is eljön. Én még nem éltem 1986-ban, nem tudom, milyen az, amikor a magyar válogatott ott van egy nagy nemzetközi tornán. Vagyis, most már kezdem kapiskálni. Ilyen.
A kétezres évek elején csatlakoztam be a fociőrületbe, elmondom, milyen válogatott meccsekre emlékszem tisztán: román-magyar 2-0, magyar-német 2-5, magyar-román 0-2, magyar-fehérorosz 2-5. Nagyjából egy éven belül. Hrutka, Mátyus, Kenesei, Tököli. Füzi Ákos dr.
Nekem Gellei Imre volt az első kapitányom, és hát ugye nála volt igazán mélyponton a válogatott. Aztán jött Matthäus, jöttek az ígéretek, egész pofás kis csapatot rakott össze, de semmi. Várhidi két évéből annyi maradt meg, hogy egy barátságoson vertük az olaszokat, bravissimo. Na, majd a Koeman, persze – annál fogalmatlanabb csapatot rég láttunk, de legalább Máltát és Albániát oda-vissza.
És akkor jött Egervári, akit nyugodtan lehet szapulni, de mégis sokat tett azért, hogy hosszú ideig megkerülhetetlen alakja legyen a magyar focinak, legyen szó a Dunaferr, az MTK vagy az a bizonyos U20-as válogatott sikereiről. Volt két viszonylag jó éve a nagyokkal is – oké, a holland átkot ő sem tudta megállítani, de tétmeccsen vertük a finneket, a svédeket, a törököket, barátságoson a cseheket és Izlandot.
Pinyőről, Dárdairól és Storckról pedig már aligha kell ennyit beszélni – és ne felejtsük az egyetlen százszázalékos kapitányunkat 1924 óta: Csábi Józseffel nyertünk Andorra ellen 2-0-ra!
Ma Ausztria ellen kezdjük meg az igazi menetelést. Papíron nem vitás a két csapat közti különbség – amíg mi a 37-40-es korosztályban, a Fradiban és a Haliban levezető Gerában és Királyban bízunk, addig az osztrákoknál a Bayernben, a Werderben, a Leicesterben vagy a Stoke-ban meghatározó játékosok jelentik a krémet. A Football Manager nem papír, de ott meg 2-0-ra alázta a sógorokat a Szalai–Németh-csatárduó.
És persze azon is lehet vitatkozni, hogy egyáltalán megérdemelte-e a magyar csapat, hogy kijusson erre a felhígított Eb-re. De a fociban nincs sok értelme arról beszélni, hogy ki mit érdemelt meg. Megérdemelte a Real Madrid a 2016-os BL-győzelmet? Nem. Megnyerték? Igen. Megérdemelte a legnagyobb futballisten, Dennis Bergkamp azt, hogy Aranylabda nélkül vonuljon vissza? Nem. Úgy vonult? Úgy.
Annyi alkalmunk van szkeptikusnak meg cinikusnak lenni. Végre kint vagyunk az Eb-n, ki tudja, mikor lesz ilyen legközelebb. Élvezzük!
Egy kiadós gombamérgezéssel indul François Ozon új filmje, a Ha megérkezik az ősz. A termékeny francia filmrendezővel az öregkori ráncok szépségéről, az Elemi ösztön nem múló vonzerejéről, egy szexi nagymamáról, egy pusztító családi vacsoráról és Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól is beszélgettünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Megerősítették, hogy készek a kutatóhálózatról leválasztandó négy központ átvételére.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
