„Tulajdonképpen valahol úgy kezdődött egész, hogy én nem tudok úszni, és azt gondoltam, nehogy már ez a gyerek is olyan topa legyen, mint az anyja.”

Egy olyan karrier indult el ezzel az anyai kezdeményezéssel, ami most ott tart, hogy a ma már tizenkilenc és fél éves „gyerek” hétfőn kétszer győzte le a világ talán legnagyobb úszóját, Michael Phelpst, szerdára virradóra pedig talán megteheti ezt ismét. És ha ez összejön, legalább olimpiai érmes, de akár bajnok is lehet.

Michael Phelps gratulál Kenderesi Tamásnak a férfi 200 méteres pillangóúszás elődöntője után

MTI / AP / Lee Jin-man

A főszereplő nem más, mint a Pécsi Nonprofit Zrt. sportolója, Kenderesi Tamás, aki öt és fél éves volt, amikor édesanyja úgy döntött, beíratja a gyereket úszótanfolyamra. Illetve: beíratta volna. A Tolna megyei Aparhanton élő család – mint a helyiek általában – Bonyhádra vitte a fiút úszni, ott azonban azt mondták, túl kicsi még ez a gyerek, jöjjenek vissza egy év múlva.

„Bonyhádon úgy alakították ki az uszodát, hogy kívülről egy plexin át be lehet látni a medencére. Tamás ott állt, nézte a többieket, és elkeseredetten közölte: ő akkor is úszni akar” – emlékezett vissza Kenderesiné Szűcs Ibolya, amikor egy nappal fia két nagyszerű riói úszása után elértük telefonon. A család pedig megadta magát: nem vártak egy évet, hanem továbbvitték a fiút Szekszárdra, ahol aztán egyfelől úszhatott, másrészt valaki észrevette: jó ennek a gyereknek a vízfekvése.

Egy romantikus történetben innen az következne, hogy ezután már nem volt megállás, ám a valóságban ez sem volt ennyire egyértelmű. Tamás ugyan valóban kinőtte Szekszárdot, át is került nemsokára Pécsre, mégsem volt ez villámkarrier.

A 9,5 éves Tamás

Családi archívum

„Viszonylag későn derült ki, hogy ekkora eredmények vannak benne, az első jelentősebb sikerek is csak 14-15 éves korában jöttek” – meséli az édesanya, aki arra a kérdésre, hogy mit tart a fia legjellemzőbb tulajdonságának, azt feleli: a kitartást.

Mert azért jöttek még csavarok, amikor feladhatta volna. Egy adott pillanatban például – nem sokkal múlt akkor tízéves a fiú – 

a pécsi klub akkori vezetőedzője azt gondolta, Tamásból sosem lesz kiemelkedő úszó, és áttette egy másik csoportba. Itt sokan elbukhattak volna. 

Tamás azonban így került az őt mindmáig edző Tari Imréhez, akivel rögtön „működni kezdett a kémia”. „Új esélyt kaptam Imre bácsitól” – mondta az anya szerint alig pár hét múlva a gyerek, és úgy tűnik, tényleg ez történt.

Igaz, nem volt ez egyszerű senkinek, de főleg Tamásnak és a családnak nem. Amikor Aparhanton próbáltuk megszerezni Kenderesiék telefonszámát, egy helyi lakó nyomban elmesélte: annak idején ők csak azt látták, hogy a kisfiút minden reggel hatkor költötték, vitték edzeni. „Sajnáltuk” – mondta az egykori ismerős, aki saját bevallása szerint ma már nagyon büszke a volt szomszédra (a Kenderesi család több mint egy éve Pécsre költözött) – „pont úgy, ahogy mindenki a faluban”.

Itt még csak 11,5 éves

Családi archívum

Az anya emlékszik ezekre az időkre: Tamás minden nap negyed kettőig volt iskolában Aparhanton, amikor végzett, ebédelt, és indultak is a 40-50 kilométerre lévő Pécsen kettőkor kezdődő edzésre. „El is késtünk minden nap legalább fél órát”. Tari Imre pedig minden nap megmondta, mennyit kell úszni a gyereknek másnap reggel Bonyhádon.

Mert ez történt. Tamást valóban hajnalban ébresztették, elautóztak Bonyhádra, ő ott lényegében egyedül elvégezte az előző este kapott feladatokat, utána visszamentek Aparhantra, majd jött az iskola és utána Pécs. „Kezdetben heti négyszer, utána már ötször csináltuk ezt” – meséli Ibolya.

De a jelek szerint ez kellett ahhoz, hogy eredmények legyenek. Mert idővel lettek. Az 1996 decemberében született Kenderesi Tamás 2014-ben 200 méter pillangón (abban a számban, ahol most az előfutamban és az elődöntőben is legyőzte Michael Phelpst) ifjúsági Európa-bajnok lett, majd megnyerte az ifjúsági olimpiát is, rá egy évre pedig már magyar bajnok (itt Cseh Lászlót is verte).

MTI / EPA / Patrick B. Kraemer

Itt jött azonban az újabb pofon: miközben éppen a kazanyi úszó-vb-re készült, pár nappal indulás előtt mononukleózist állapítottak meg nála, emiatt három hónapra eltiltották a sporttól és általában a terheléstől. Ekkor akár az olimpia is elszállhatott volna, hiszen 200 pillangón igazából idén tért vissza Londonban egy Eb-bronzzal. 

Meg persze most, Rióban, amikor 1:54.73 perces egyéni csúccsal nyerte futamát, legyőzve példaképét, Pheplst. „Pedig próbáltam magam visszafogni” – mondta roppant őszintén az úszás után, felidézve: többször beleesik abba a hibába, hogy az előfutamban „erősen megy”. „Bízom benne, hogy most nem úgy lesz, mint az Európa-bajnokságon. Első úszásra azt hittem, ez olyan 1:56-os idő lesz, de

megláttam Michaelt, és úgy éreztem, menni kell.

Úgy gondoltam, akkor inkább megverem, persze ez akkor lenne komoly, ha ő is erősen úszott volna. Remélem, ez nem vett ki belőlem túl sokat. Nem érzem most ezt. Ha ilyen érzésekkel életem legjobbját tudtam úszni, akkor ezen még lehet javítani”.

Aztán keddre virradóra ismét megverte Phelpst, talán megint „nem bírt magával”. Phelps a táv háromnegyedén fél testhosszal volt a mezőny előtt, az utolsó 50 méteren viszont jött Kenderesi, és megint lehajrázta. Utána azonban már nem az amerikairól, hanem Csehről beszélt: "nagyon örülök neki, hogy nem az történt, mint a londoni Eb-n, amelyen a második futamot nem bírtam. Láttam most, hogy Laciék nem úsznak nagy időket, azt gondoltam, ez idézőjelben könnyű lesz. Nem éreztem, hogy ilyen jó idő lesz. Nem tartottam magam a legerősebbnek, ráadásul szerintem a többiek jobban osztották be az erejüket. Ha most győztest kéne mondanom, az Laci lenne.”

MTI / Kovács Anikó

Kérdeztük Tamás édesanyját, hogy látta ő mindezt. Azt mondta, az nyugtatta meg, hogy a fia arcán az elszántságot fedezte fel.

Magabiztosan ment el itthonról.

"Én azt mondtam, nagyon jó lenne a döntőbe jutni, és éreztem, hogy ő most valóban nagyon akarja ezt” – mesélte Ibolya, aki azért igen óvatos. „Nem szabad elfelejteni, hogy Tamásnak ez mindössze a második nagy versenye a felnőttek között. Volt az Eb, most meg Rió. Az öreg rókák pedig nagyon tudnak. Aztán majd meglátjuk.”