Nem bünteti meg a Nemzetközi Automobil-szövetség Sebastian Vettelt amiatt, hogy az Azeri Nagydíjon többször is nekiütközött Lewis Hamiltonnak.
MTI
A futam másnapján a FIA azt közölte, hogy újravizsgálja az esetet, hétfőn azonban – Vettel bocsánatkérését követően – bejelentette: az ütközés nem von magával további szankciókat.
A világbajnoki pontversenyben vezető német Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett a futamon. Előbbi kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd a brit mellé hajtott, és oldalról is meglökte, miközben mindketten hevesen gesztikuláltak.
Vettel később azzal vádolta Hamiltont, hogy hirtelen lassításával fékezésre kényszerítette őt, de a FIA szerint a brit pilóta nem tett ilyet, és a helyzetnek megfelelően haladt.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.