Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kedden elhagyhatja a kórházat Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgója, aki vasárnap a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett agyrázkódást.
Az 1-1-es döntetlennel zárult meccs 78. percében a nyolc perccel korábban beállt középpályás a földön maradt egy ütközés után. Elvesztette az eszméletét, így nyakmerevítőben, hordágyon vitték le a pályáról, majd az Uzsoki Utcai Kórházba szállították.
"Picit fáj a fejem, van egy enyhe szédülés, de összességében egész jól vagyok" – mondta hétfőn a fradi.hu-nak a 36 éves játékos. Az esetből szinte semmire sem emlékszik. Az első, amire az ütközés utánról emlékszik, hogy hordágyon van, és azt mondja az orvosnak, vissza akar menni a pályára.
"Reggel volt egy vizit, holnap kora délután pedig már eljöhetek, körülbelül 48 órát kell bent lennem megfigyelésre" – jelentette ki az 59-szeres válogatott futballista, aki nem tudja még, hogy mikor térhet vissza a pályára.
Nemrég hasonló sérülést szenvedett a Fradi egy másik válogatott játékosa, Lovrencsics Gergő is, ám őt is hamar kiengedték a kórházból.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.