Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Konkrét időpontot, versenyt nem említett az úszó, de ha elérkezettnek látja az időt, visszatér.
Hosszú két olyan versenyt hagyott ki idén, amelyre nevezett, most pedig kiderült, hogy a hétvégi FFN Golden Tour sorozat első, nizzai állomására sem megy el.
Az úszó kedden közleményt adott ki, amelyben azt írta: sok dolgot átgondolt, mérlegelt az elmúlt napokban az idei versenyzésével kapcsolatban, és nemcsak a jelenlegi fizikai állapota, valamint a sérülésveszély miatt.
"Mivel most később kezdtem a felkészülést, és a napi edzésrendem is másképp alakul, mint az előző években, természetes, hogy valamelyest változtatok a versenynaptáramon is. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok indulni versenyeken, folyamatosan készülök most is, hiszen imádok úszni, eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam.
Csak most egy kicsit behúzom a féket, és másképp alakítom a felkészülési időszakot. Amikor elérkezettnek látom az időt, ígérem, ismét ott leszek a rajtkövön"
– írta.
(Blikk)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.