Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat dobogóra állhatott a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban.
A magyarok kedden a 16 között 45-34-re verték a japánokat, majd a verseny szerdai folytatását is jól kezdték, 45-43-ra nyertek a németek ellen. Az elődöntőben viszont 45-42-re kikaptak az olaszoktól, akiket bő egy hónapja legyőztek az újvidéki Európa-bajnokság döntőjében.
A harmadik helyet a magyar csapat magabiztos vívással harcolta ki: 45-36-ra bizonyult jobbnak Georgia válogatottjánál. Az első hat asszóban fokozatosan növelte előnyét a Szilágyi, Szatmári, Gémesi hármas, így az utolsó kör előtt 30-16 volt az állás. Ezután Gémesi egy tussal kikapott, Szatmári döntetlent hozott össze, végül Szilágyi és Sandro Bazadze 40-27-ről kezdte meg a párharcát. Könnyűnek tűnt a befejezés, de nem az lett: a kétszeres olimpiai bajnok magyar kardozó sokáig nem találta a ritmust, Bazadze megérezte a lehetőséget és már 8-2-re is vezetett. Végül azonban Szilágyi eljutott 45-ig, és még maradt kilenc találat az előnyből. Decsi Tamás a bronzmérkőzésen nem vívott.
A kardválogatott a magyar küldöttség első érmét szerezte a múlt csütörtökön kezdődött és péntekig tartó világbajnokságon.
Az aranyérmet – címüket megvédve – a dél-koreaiak nyerték.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.