Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Meghalt Matti Nykänen, a finnek négyszeres olimpiai bajnok síugrója.
A legendás sportoló 55 éves korában hunyt el – erősítette meg a hírt a finn kulturális minisztérium. Nykänen már egy ideje beteg volt – árulta el Mika Kulmala, a finn síugrószövetség elnöke.
Nykänent minden idők egyik legjobb síugrójaként tartják számon. Az 1984-es szarajevói és az 1988-ban Calgaryben rendezett téli olimpián összesen négy arany- és egy ezüstérmet nyert. Az összetett világkupában rekordot jelentő négy alkalommal végzett az élen, ez rajta kívül csak a lengyel Adam Malysznak sikerült. Összesen 46 világkupa-versenyen győzött, a Négysáncversenyen kétszer diadalmaskodott.
Finnországban 1985-ben és 1988-ban is az év sportolójának választották.
Pályafutása befejezése után alkoholproblémákkal küzdött, kétszer letartóztatták, fellépett sztriptíztáncosként, majd popénekesként is. Önéletrajzi könyve "Üdvözlet a pokolból" címen jelent meg.
(MTI)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.