szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Zalaegerszeg korábbi edzője Joan Carrillót váltja a kispadon.

Márton Gábort nevezték ki a labdarúgó OTP Bank Ligában ezüstérmes MOL Fehérvár FC vezetőedzőjének.

A klub szerdán közölte, hogy az elmúlt idényt hetedikként záró Zalaegerszeget irányító 53 éves Márton ül le a kispadra.

"Kicsit váratlanul ért a megkeresés, de nagyon boldoggá is tett. Ezt az ajánlatot pedig nem lehet visszautasítani. Várom a közös munkát, remélem, hogy fel tudok nőni a feladathoz, és sikeres szezont produkálunk" – idézte a honlap az új trénert.

(null)

(null)

A székesfehérvári klub hétfőn jelentette be, hogy szerződést bontott Joan Carrillóval, aki november 27-én második alkalommal ült le a csapat kispadjára. Második regnálása alatt 27 tétmérkőzésen irányította az együttest, 13 győzelem, 10 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.

Carrillo először Paulo Sousa segítőjeként dolgozott Fehérváron, majd a 2014-2015-ös szezonban már vezetésével nyert bajnokságot a Videoton.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
ENSZ: A fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmaz

ENSZ: A fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmaz

Hat nap után kért elnézést Bérczesi Róbert a félbeszakadt koncertjéért

Hat nap után kért elnézést Bérczesi Róbert a félbeszakadt koncertjéért

Rablók vitték el az utcazenész gitártokba gyűjtött pénzét

Rablók vitték el az utcazenész gitártokba gyűjtött pénzét