szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar játékos háromszettes győzelemmel bejutott a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába.

A világranglistán 87. játékos élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén a japán Ucsijama Jaszutakával találkozott, pályafutása során először. Balázs – aki vasárnap ünnepelte 32. születésnapját – nagyszerűen kezdett kedvenc borításán, és negyedóra elteltével már labdája volt a 4:0-hoz. A négy évvel fiatalabb ázsiai teniszező alig nyert fogadópontot, és szemlátomást kissé idegenül mozgott a salakon. Balázs így rendre remekül kimozgatta őt a pályáról, magabiztosan fejezte be a labdameneteket, és 31 perc elteltével már szettelőnyben volt.

A folytatásban kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a 13-as pályán, az ATP-rangsorban 95. Ucsijama ezzel együtt csak 3:2-ig tudta hárítani a bréklabdákat. Ezt követően a hétszeres magyar bajnok végigvitte előnyét, és hozta a második játszmát is.

A harmadik felvonásban mindkét játékos elvesztette a szerváját – a japánnak ez volt az első bréklabdája –, majd 4:5-nél Balázs saját adogatásánál két szettlabdát hárított. Ucsijama ezután elbizonytalanodott, a budapesti teniszező pedig kiszerválta a mérkőzést, amely 2 óra 21 percig tartott.

Balázs sikerével két magyar van a második körben a Roland Garroson: hétfőn Fucsovics Márton bravúros játékkal, négy játszmában búcsúztatta a negyedik kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet.

Babos Tímeának egyesben nem sikerült a továbbjutás, kevesebb mint másfél óra alatt kikapott Ana Bogdantól.

Eredmény: férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Balázs Attila-Ucsijama Jaszutaka (japán) 6:2, 6:3, 7:5

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ezerféleképp szeletelik fel az amerikai társadalmat a demokraták és a republikánusok

Ezerféleképp szeletelik fel az amerikai társadalmat a demokraták és a republikánusok

Nagy-Britannia visszaad 5000 lopott műkincset Iraknak

Nagy-Britannia visszaad 5000 lopott műkincset Iraknak

Kásler újabb kórházakat jelölt ki a koronavírusos betegek kezelésére

Kásler újabb kórházakat jelölt ki a koronavírusos betegek kezelésére