A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Simone Bilest az elvárások és az önbizalomhiány is nyomasztotta, és a sérüléstől is félt.
Az első gyakorlata után az öltözőbe ment az Egyesült Államok jelenlegi legnagyobb tornászcsillaga, Simone Biles a női tornászok csapatversenyének döntőjében a tokiói olimpia a második napján. A 19-szeres világbajnok és 4-szeres olimpiai bajnok sportoló ezután már nem is folytatta a versenyt.
Biles később azt mondta, hogy mentálisan nem bírta a rá helyeződő nyomást – írja a New York Times.
A tornász elárulta, hogy megpróbált megküzdeni a „démonjaival”, de nem tudta legyőzni őket, elmondása szerint egyszerre nyomasztotta az őt körülvevő felhajtás és elvárás, és hogy nem bízott eléggé magában, ezen kívül tartott attól, hogy megsérül.
Az amerikaiak tíz éve sorra nyerték a világbajnokságokat és az olimpiákat, de miután a tornász nem vett részt a csapatversenyen Tokióban, az oroszok nyertek.
Azt még nem tudni, hogy Biles indul-e az egyéni összetett döntőben, de árulkodó, hogy azt nyilatkozta, nem biztos abban, hogy még egyszer versenyezni fog az idei olimpián.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.