Tokió 2020
Sosem volt még ilyen olimpia, mint a tokiói - egy évet csúszott, szigorú járványügyi szabályok mellett, nézők nélkül, állandó fenyegetettség mellett zajlott. De lezajlott, és így is jó volt. És így is megvoltak a felemelő vagy drámai pillanatai, így is akadtak hősök, ünnepeltünk legendákat és fedeztünk fel új csillagokat. A hvg.hu cikksorozatában mindezeket megtalálja.
Kétszáz méter pillangón olimpiai bajnok lett, mégsem volt elégedett, százon ezüstérmet nyert, mégis mosolygósan lépett az újságírók elé Milák Kristóf a tokiói vizes sportol központjában. A Honvéd 21 éves úszója azt mondta, megkönnyebbült, amikor célba ért, hogy vége a szereplésének, és büszke volt magára és az ellenfeleire is, „hogy ilyen jól tudtam versenyezni, kihoztuk egymásból a legjobbat”.
Abban a döntőjében, amelynek favoritja volt, és amelyben aranyérmet nyert, az idejével nem volt elégedett Milák, mert azt tervezte, hogy megdönti a saját világrekordját. Százon, ahol az amerikai Caeleb Dressel győzelmére számított mindenki, más volt a helyzet: a Honvéd 21 éves magyar úszójának ott sikerült csúcsot javítania, az európait. Fél másodperccel volt gyorsabb a saját legjobbjánál, és életében először sikerült 50 másodperc alá jutnia. „Ez reális,ennél többet nem tudtam kihozni belőle” – magyarázta.
Arra a felvetésre, hogy Dresselnek világcsúcs kellett ahhoz, hogy legyőzze, Milák úgy felelt: „Nagyon örülök neki, ez azt jelenti, hogy jól megkergettem. Elégedett vagyok ezzel, kihoztuk egymásból a legjobbat.”
Arról is beszélt a magyar olimpiai és világbajnok, hogy az elmúlt néhány hónapban itthonról és külföldről is sokan megkeresték, hogy elmondják neki, százon még a győzelemre is esélyes lehet Dressellel szemben, elkaphatja. „Gondolkodtam: nem vagytok normálisak. Én őt? Biztos, hogy nem. Most már látom a lehetőséget magamban ebben a számban, realitást ezeknek a kijelentéseknek. Viszont, ha 2020-ban van az olimpia, ezt az időt nem úszom meg, ezt a helyezést nem érem el. Kellett nekem ez a plusz egy év. Volt egy-két dolog, amit teljesen máshogy csináltam, nagyon sokban hozzájárult, hogy megerősödtem, dinamikusabb lettem, jobban otthon érzem magam ebben a számban.”
Kérdezték Milákot arról is, a pszichológiai hadviselés része volt-e részéről, hogy mielőtt felállt a rajtkőre, hátat fordított Dresselnek, aki ugyanígy tett. „A bulvár témájú kérdésekkel kapcsolatban az a véleményem, hogy olimpián vagyunk, élsportolókat láthatunk versenyezni egymással, nincs jelentőségük ezeknek a dolgoknak. Mindenki van annyira felnőtt, érett, hogy tudja ezt a helyzetet kezelni. Egymás eredményeit is ugyanúgy elismerjük, mint a sajátjainkat.”
Nagy hatással volt rá az olimpia, amely teljesen más hangulatú verseny volt szerinte, mint egy világ- vagy Európa-bajnokság, igaz, csonkának nevezte a játékokat. „Korlátok közé vagyunk szorítva, ezért még nagy következtetéseket nem tudok levonni, hagyom még ülepedni az élményeket. Mindenesetre láthattunk érdekes, furcsa, meglepő dolgokat, nem papírforma dolgokat” – fűzte hozzá.