Lehetséges búcsúzását vetítette előre Dárdai Pál

Ez azután történt, hogy az általa irányított Hertha BSC szombaton 5-0-ra kikapott a címvédő Bayern München vendégeként a német labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.

  • MTI MTI
Lehetséges búcsúzását vetítette előre Dárdai Pál

A nulla ponttal sereghajtó berliniek magyar trénere önkritikusan és némi sértődöttséggel nyilatkozott a megsemmisítő vereséget követően - közölte az MTI.

"A Hertha valószínűleg régóta keres egy nagy edzőt. Pál kicsi edző, kedves edző, aki kisegít, ameddig kell. Ha ideérkezik egy nagy edző, akkor Pál rögtön visszatér az U16-os csapathoz, és csinálja tovább azt, amit korábban" - jelentette ki a korábbi magyar szövetségi kapitány. "Nem ragaszkodom a kispadhoz, csak kisegítek. A nyáron sem arról volt szó, hogy mindenképpen maradok. Az igazolásokat pedig nem én intéztem, az nem az edző feladata."

A 45 éves szakember közölte, napirendre tud térni afölött, ha hamarosan véget ér a vezetőedzői karrierje a klubnál.

A Hertha vezetősége egyelőre nem reagált Dárdai szavaira, egy mérkőzés utáni tévéműsorban Carsten Schmidt ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy nincs veszélyben az edző pozíciója.

"Pál kivívta a bizalmunkat, és abban is bízunk, hogy képes garantálni azt, amire most a legnagyobb szükségünk van, ez pedig az összetartás" - jelentette ki hozzátéve, hogy az első két fordulóban elszenvedett vereségek alkalmával hiányosságok voltak a csapat taktikájában és az elszántságában is.

Arne Friedrich sportigazgató közösségi portálján azt írta, hogy a müncheni teljesítmény nem ismétlődhet meg, és a válogatott szünetben levonják a megfelelő következtetéseket.

A Hertha a negyedik fordulóban, szeptember 12-én az újonc Bochumhoz látogat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.