Az átigazolási hírekről mindig jól értesült Fabrizio Romano szerint a Liverpool és a Feyenoord minden dokumentumot aláírt, így a holland Arne Slot már biztosan a Liverpool menedzsere lesz. A transzferguru hozzáteszi, hogy a hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell egy kicsit, de ha minden igaz, még ezen a héten sor kerül rá.
🔴🔐 Liverpool and Feyenoord have signed all documents for Arne Slot’s imminent move to #LFC as new head coach.It will still take some time for the official club statement, planned between clubs for this week.All done and sealed. 🇳🇱 pic.twitter.com/daB6HBOn88
Jürgen Klopp a napokban nyilatkozott utódjáról, akiről azt hallotta, hogy jó ember és jó edző, majd hozzátette, hogy Slotra a világ legjobb munkája vár a Liverpoolnál. Megjegyezte azt is, hogy Slotnak nem a csúcson kell majd átvennie az együttest, vagyis lesz még hová fejlődni – utalva arra, hogy a Vörösöknek szinte már csak matematikai esélyük van a bajnoki címre.
A német tréner január végén jelentette be, hogy távozik a klubtól. Az 56 éves szakember már tavaly novemberben jelezte a klubvezetés felé, hogy szeretne váltani. Klopp mellett az edzői stáb többi tagja is így határozott.
Bejelentette távozását Jürgen Klopp, már csak a szezon végéig irányítja a Liverpool FC csapatát. A német trénerrel nyolc és fél év alatt megnyerték a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, a Klubvilágbajnokságot, az FA-Kupát, a Ligakupát és az UEFA-szuperkupát, valamint az angol szuperkupát. Portré Jürgen Kloppról.
A 45 éves Arne Slot 2021 óta irányítja a Feyenoord csapatát, amellyel tavaly bajnoki címet nyert, idén pedig a holland kupában lett első az együttes.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.