„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Mindössze 57 percig tartott a meccse.
Gálfi Dalma rendkívül könnyed győzelmet aratott kedden a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában. A világranglistán 127. magyar játékos a selejtezőből jutott fel a főtáblára, melynek első körében az egyiptomi Majar Seriffel csapott össze.
Az egyiptomi rivális 49 hellyel előzi meg Gálfit a rangsorban, mégis, a meccsen nem tudott méltó ellenfele lenni a magyar teniszezőnek. A 25 éves sportoló az első játszmában nagyon jól és pontosan játszott, riválisa pedig csak 1:1-ig tudta tartani vele a lépést, aztán Gálfi sorozatban öt játékot nyerve, mindössze 27 perc alatt szettelőnybe került.
A meccs képe a folytatásban sem változott sokat, sőt, Gálfi Dalma gyorsan 4:0-ra elhúzott és végül összességében három játékot veszítve nyerte meg a találkozót, mely csupán 57 percig tartott.
A négy magyar induló közül egyesben egyedüliként a legjobb 64 közé került Gálfi Dalma a második fordulóban a 11. kiemelt amerikai Danielle Collinsszal, vagy a dán Clara Tausonnal csap össze.
Wimbledon, női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Gálfi Dalma–Majar Serif (egyiptomi) 6:1, 6:2
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.