Milák volt edzője szerint hallani olyan hangokat, hogy edzésből a kevesebb is elég

Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke elégedett az úszóválogatott párizsi teljesítményével, de már Los Angeles jár a fejében.

  • hvg.hu
  • MTI

Jól szerepelt az úszóválogatott a párizsi olimpián Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke szerint, de a sikerek után nem lehet hátra dőlni, mivel négy év múlva már Los Angelesben kell teljesíteni. Milák Kristóf nevelőedzője arról is beszélt, hogy a magyar úszósportnak a következő olimpián legalább az előzőleg eredményeket kell megismételnie, ez azonban most nem lesz egyszerű.

A magyar úszók három arany- (Kós Hubert 200 m hát, Milák Kristóf 100 m pillangó, Rasovszky Kristóf 10 km), valamint egy-egy ezüst- (Milák Kristóf 200 m pillangó) és bronzérmet (Betlehem Dávid 10 km) szereztek, ezen kívül két negyedik, valamint egy-egy ötödik és hatodik hellyel összesen 39 pontot gyűjtöttek. Ezzel az úszás volt a legeredményesebb magyar olimpiai sportág a játékokon. Összességében ez minden idők ötödik legjobb magyar úszóteljesítménye az olimpiákon, ennél csak Helsinkiben (1952), Szöulban (1988), Barcelonában (1992) és Rio de Janeiróban (2016) szerepeltek eredményesebben a sportág képviselői. A világhatalmaknak, Ausztráliának és az Egyesült Államoknak négy-négy egyéni olimpiai bajnoka volt Párizsban.

Selmeci szerint az látszik, hogy Párizsban a férfiak „vitték a prímet”, a női vonalat erősíteni kell, de szerinte Jackl Vivien és Pádár Nikolett is a döntő közelében lehetett volna az olimpián, négy év múlva pedig Ábrahám Minna is ott lehet a legjobbak között.

A szakember külön kiemelte a felkészítők munkáját, a veszprémi nyílt vízi csapatot edző Szokolai Lászlóról például a versenyzői által elért eredmények alapján szerint kijelenthető, hogy a hosszútávúszásra felkészítő szakemberek között a világviszonylatban a legjobbak közé emelkedett.

Selmeci úgy véli, a Németh Nándor felkészülését irányító Plagányi Zsolt a sprinttávokon nyitott új lapot a sportág történetében, és nem szabad megfeledkezni arról a két, sikeres évről sem, amelyek során Virth Balázs irányította Milák Kristóf felkészülését. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, sajnálja, hogy ez végleg megszakadt. A szakemberek közül kiemelte még Magyarovits Zoltánt, aki hosszú évek komoly munkájával igen magas szintre vitte fel Kós Hubertet, továbbá a Fábián Bettinát felkészítő Kutasi Gergőt, illetve Gellért Gábort, Kovács Ottót és Máté Hunort.

A szakember arról is beszélt, hogy a komoly sikerek előfeltétele továbbra is az elvégzett alázatos munka:

nevek nélkül, de egyértelműen kijelentem, mostanában hallani olyan hangokat is, hogy a kevesebb is elég. Ha ez a mentalitás teret nyer, akkor nem lesznek eredményeink”

– mondta ezzel kapcsolatban az alelnök, aki arról is beszélt, hogy a mellúszásból azért tűnhettek el a magyar úszók, mert alapvetően más oktatás igényel, mint a másik három úszásnem, így érthető, ha az edzők inkább a többi számra koncentrálnak.

https://hvg.hu/sport/20240806_milak-kristof-virth-balazs-hosszu-katinka-sos-csaba-wladar-sandor-parizsi-olimpia-ebx

Párizs 2024 - hírek

Száz év után újra Párizsban gyűlnek össze a világ legjobb sportolói, hogy 35 sportágban minél gyorsabban, erősebben és magasabbra jussanak. A július 26. és augusztus 11. között zajló játékok minden magyar érintettjéről és fontos híréről beszámolunk cikksorozatunkban.

Hozzászólások