szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szabadon igazolható csatár iránt magyar klubok is érdeklődnek.

Ádám Martin és menedzsere, Papp Gábor nagyon alaposan szeretnék kiválasztani a 28-szoros válogatott labdarúgó következő klubját, mivel karrierje nehezen bírna el egy újabb rossz váltást.

Ádám Martin hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést a görög Aszterasz Tripolisszal, miután közel két és fél év után először maradt ki Marco Rossi szövetségi kapitány keretéből.

Papp Gábor az M1-nek nyilatkozva elmondta: Ázsia is szóba jöhet, hiszen ott korábban remek eredményeket ért el Ádám, és jelenleg is remek megítélésnek örvend. Hozzátette: most az a legfontosabb, hogy minden lehetőséget felmérjenek és ne kapkodják el a döntést.

„Le kell vonnunk a tanulságokat, be kell azonosítani, hogy mi a saját felelősségünk. Bár a lehető legnagyobb gondossággal próbáltunk választani a nyáron, valamiért ennek így kellett lennie, hogy ez ilyen szinten félre ment. Ami a jövőt illeti: van egyszer a magyar piac, és innen már most nem egy érdeklődő van, illetve van a távol-keleti, ahol sértetlen a játékos renoméja. Bajnokok Ligája elődöntőt játszott néhány hónapja, háromszoros dél-koreai bajnok. Még az is előfordulhat, hogy felfele sikerül bukni, de az biztos, hogy nagyon alaposan körbe kell majd járni, mert még egy ennyire balul sikerült váltást nem bír el a válogatott karrierje” – fogalmazott Papp.

A Kaposvár, a Vasas, a Paks és a dél-koreai Ulszan Hyundai korábbi csatára júliusban két idényre szóló szerződést kötött az Aszterasz Tripolisszal, amely a bajnoki tabella hetedik helyén áll. Ádám csak egy mérkőzésen volt eredményes: október 31-én az ő duplájával nyertek 2-1-re a Zakinthosz otthonában a Görög Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán.

Ádám Martin pár hónap után otthagyta az Aszterasz Tripoliszt

A 28-szoros válogatott focista és görög élvonalbeli klubja közös megegyezéssel bontottak szerződést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!