A törökök ellen vív osztályozót a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában
Az A ligás bent maradásért vívott párharc első meccsére március 20-án, a Puskás Arénában rendezett visszavágóra március 23-án kerül sor.
HVG
A magyar válogatottnak Törökországgal kell összecsapnia márciusban a Nemzetek Ligája A ligájáért vívott osztályozó mérkőzéseken, ez az UEFA által péntek 12 órától a svájci Nyonban rendezett sorsoláson derült ki. A rendezvényen a magyar válogatottat Marco Rossi szövetségi kapitány képviselte.
Azt már a sorsolás előtt lehetett tudni, hogy a magyar csapat ellenfele valamelyik B ligás csoport második helyezettje, vagyis Görögország, Ausztria, Törökország vagy Ukrajna lesz majd. Az osztályozókra négy hónapja van felkészülni a csapatoknak, a magyar válogatott előbb idegenben lép pályára március 20-án, majd 23-án a Puskás Arénában biztosíthatja A ligás szereplését a Nemzetek Ligája következő idényében.
A törökök a B liga második helyezettjeként végzett Wales mögött, Izlandot és Montenegrót megelőzve. Törökország az utolsó meccsen kiharcolhatta volna az egyenes ági feljutást is, de meglepetésre idegenben 3-1-re kikapott az addig pont nélküli, biztos utolsó Montenegró ellen.
A magyar az A liga 3. csoportjának a harmadik helyén végzett, Németország és Hollandia mögött, megelőzve Bosznia-Hercegovinát. A magyar csapat hazai pályán mindhárom ellenfél ellen döntetlenre végzett, míg idegenben Németország és Hollandia ellen is beleszaladt egy nagyobb pofonba, a bosnyák válogatottat azonban le tudta győzni.
A két válogatott legutóbb idén március 22-én, szinte napra pontosan egy évvel az osztályozók előtt csapott össze egy budapesti barátságos mérkőzésen, akkor a magyar válogatott Szoboszlai Dominik büntetőjével 1-0-ra nyert. Ezt megelőzően még 2020-ban, épp a Nemzetek Ligájában találkoztak a csapatok, a magyar válogatott hazai pályán 2-0-ra, idegenben pedig 1-0-ra tudta felülmúlni Törökországot.
A Nemzetek Ligája rájátszásának és osztályozóinak sorsolása:
13 mérkőzés, 5 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, 13 lőtt és 18 kapott gól – ez a magyar válogatott 2024-es éve számokban, de mi van e mögött? Sikerült-e előre lépni, vagy nem találja a játékát a csapat és visszafejlődik? Mi lesz a sorsa Marco Rossinak? És mire lehet ez elég a vb-selejtezőkön?
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.