Meglepően ért véget a mostanában hollywoodi szerepeivel ismertté vált, de eredendően pankrátorként hírnevet szerző John Cena utolsó mérkőzése: hatalmasat küzdött, de végül alulmaradt az osztrák Gunther ellen. Cena feladta a küzdelmet Gunther sokadik fojtófogása után, így vereséggel zárult az aktív pankrátori pályafutása.
A sportág legendája azzal az elszántsággal küzdött a meccsen, amely az egész pályafutását jellemezte, a rajongók pedig egyértelműen arra készültek, hogy győzelemmel búcsúznak majd a kedvencüktől. A meccs után a szurkolók csalódottságukat Paul „Triple H” Levesque-en, a WWE ügyvezetőjén vezették le, akit hangos füttyszóval és fújolással fogadtak, amikor számos pankrátor társaságában a ringbe érkezve megölelte Cenát.
Cenának van akkora szava a szervezetben, hogy ha úgy akarja, akkor megnyeri az utolsó meccsét, ő azonban az utolsó fellépésén is bizonyságot tett a pankráció iránti alázatáról, amiért olyannyira becsülik őt társai az öltözőben is. A visszavonuló nagyságok esetében ugyanis egyfajta tradíció, hogy elveszítik az utolsó küzdelmüket, ezzel is szimbolikusan átadva a stafétát, illetve megemelve egy nagy tehetségű ellenfelük karrierjét.
Cena ráadásul feladással veszített, egy halvány mosollyal az arcán kopogott le Gunthernek, ami már csak azért is nagyszabású húzás, mert karakterének jelmondata „a soha nem add fel” volt, és egy korai alkalmat leszámítva nem is adott fel soha meccset több évztizedes pályafutása alatt. A mérkőzés végén őszintén megköszönte a közönségnek a támogatást, majd elhagyta a ringet.
John Cena a WWE 17-szeres világbajnokaként hagyja maga mögött a pankrációt, ezzel ő a szervezet csúcstartója. A sportszórakoztatás mellett a filmes világban is szép karriert futott be: többek között olyan filmekben szerepelt, mint a Halálos iramban 10, a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag, és annak spinoff-sorozatában, a Peacemakerben is, amelyben főszerepet kapott. Ettől függetlenül nem köszön el a WWE-től sem, ötéves szerződést írt alá nagykövetként.