Dráma a Vueltán: Tadej Pogacarnak először kellett feladnia

Bukott és súlyosan megsérült a szlovén kerékpáros fenomén. Hiába vezetett utcahosszal, most kénytelen volt kiszállni.

  • HVG
  • MTI

Az összetettben vezető szlovén Tadej Pogacar súlyos sérülés miatt szombaton feladta a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt. A nyolcadik szakaszt a francia Bryan Coquard nyerte, összetettben pedig az eddig második spanyol Enric Mas került az élre.

Pogacar, az UAE Emirates-XRG kerekese a Pucol és Xeraco közötti

171 kilométeres szakasz vége előtt 32,9 kilométerrel bukott, súlyosan megsérült a bal válla és a kulcscsontja, ezért nem tudta folytatni a versenyt.

A Tour de France címvédője és ötszörös győztese hét szakaszt követően 3:50 perces előnnyel vezetett az összetettben. A baleset után megpróbált visszaülni a kerékpárjára, de nem volt rá képes, ezért mentőautóval a valenciai kórházba szállították.

Pályafutása első háromhetes versenyét 2019-ben éppen a Vueltán teljesítette Pogacar, akkor három szakaszt nyert és harmadik lett az összetettben. Most hét év kihagyás után szállt harcba ismét a piros trikóért, és minden esélye megvolt a sikerre: nagyon gyorsan jelentős előnyt alakított ki úgy, hogy három szakaszt megnyert.

2019-es debütálása óta a szlovén világbajnok valamennyi nagy körversenyén az első kettő között végzett, és a Giro d'Italián két éve aratott diadala után

már csupán a Vuelta megnyerése hiányzott neki.

A sportág történetében kilencedik férfi kerékpárosként tehette volna teljessé Grand Tour-kollekcióját.

https://youtu.be/i-2ZbEfRNZc

A szombati versenyben az összetett élcsoport tagjai a mezőnyben tekertek, így – Pogacar kiválását leszámítva – közöttük nem változott a sorrend: az új éllovas mögött a szlovén Primoz Roglic, majd az osztrák Felix Gall következik. Enric Mas sajnálatát fejezte ki, hogy történtek bukások, és a balszerencsések között volt az összetettben vezető Pogacar is.

„Remélem, hamar felépül. Még van előttünk néhány verseny, bízom benne, hogy azokra már rendben érkezik” – mondta a célban.

Valter Attila az 58. helyen ért célba, összetettben pedig a 28. pozíciót foglalja el.

Eredmények (a Vuelta honlapja alapján): 8. szakasz, Pucol-Xeraco, 171 km:

  1. Bryan Coquard (francia, Cofidis) 3:47:06 óra
  2. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) azonos idővel
  3. Jordi Meeus (belga, Red Bull-BORA-hansgrohe) ugyancsak azonos idővel

Nyitókép: YouTube/FloBikes

Hozzászólások