Bihari Ádám

Bihari Ádám
A sötét neten büszkélkedett áldozataival a pedofilpápa
 

A sötét neten büszkélkedett áldozataival a pedofilpápa

Minden idők egyik legaktívabb pedofilját ítélték el kedden Nagy-Britanniában, pedig alig múlt még 30. A férfi még kézikönyvet is gyártott a pedofiloknak, hogy csábítsanak el gyerekeket, és hogyan kerülhessék el a hatóságok figyelmét, de pontozta is áldozatait, és pénzt gyűjtött a molesztálásra.


Mindent megkaphat a kormány az ellenzéktől, amit akart
 

Mindent megkaphat a kormány az ellenzéktől, amit akart

Bár a végén már saját magával is összeveszett, végül mégis sikerrel járt a kormány. Bár szűkített jogkörökkel, de létrejön az információs szuperszervezet, a TIBEK, és ha a Jobbik úgy akarja, az újabb különleges jogrendet bevezető alkotmánymódosításhoz is meglehet a kétharmad. Az ellenzék hol itt, hol ott segíthet be.


Médiamanipulációról oktat a Századvég
 

Médiamanipulációról oktat a Századvég

A Centrál Kávéházban tartották szerdán a Századvég által kiadott Médiabefolyásolás – Az új kislexikon című kötet második kiadásának bemutatóját. A bemutatón a szerzők beszéltek arról, hogy veszélyes, ha az emberek magukat látják el hírekkel, a közmédia viszont remekül közvetíthetne értékeket. Ha ismerné a nézőket.


Verekedés a tárgyalóteremben: a bíró előre szólt
 

Verekedés a tárgyalóteremben: a bíró előre szólt

A bíró hiába kért megerősített kíséretet annak a gyilkossággal vádolt szír gyanúsítottnak a meghallgatásához, akit hétfőn minden különösebb erőfeszítés nélkül támadott meg a meggyilkolt kisfiú és nő családja a tárgyalóteremben.


Verekedés a bíróságon: A fájdalmat 20 év alatt sem lehet feldolgozni (videó)
 

Verekedés a bíróságon: A fájdalmat 20 év alatt sem lehet feldolgozni (videó)

A magyar bíróságokon szinte példátlan verekedés tört ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalótermében. Egy 20 évvel ezelőtti gyilkosság vádlottjára támadtak rá annak a hétéves kisfiúnak és az édesanyjának a rokonai, akiket a vád szerint 1996-ban brutálisan meggyilkolt. Még a bíró is azt mondta, hogy megérti az indulatokat.



 

"Most nem Magyarországra gondolok, természetesen"

Magyarországon járt az izraeli külügyminisztérium prominens figurája, korábbi stockholmi nagykövet, Benny Dagan. A sokat látott diplomatát a menekültkérdés izraeli felfogásáról, az izraeli politika jobbra tolódásáról, az Izrael-barát szélsőjobboldalról és Soros György megoldásairól is kérdeztük.


Őszöd: Igazságbeszéd vagy morális szenny?
 

Őszöd: Igazságbeszéd vagy morális szenny?

Igazságbeszéd vagy morális kútmérgezés, ami 2006. május 26-án és utána történt? Szigetvári Viktor összeveszett Gyurcsánnyal, Lendvai Ildikó szerint elég volt ennyi, Kuncze Gábor sose mondaná el a legjobb beszédét, Schiffer András szerint pedig nincs is baloldal.



Elkenődött az ellenzék, miután a kormány összeveszett saját magával
 

Elkenődött az ellenzék, miután a kormány összeveszett saját magával

Szinte biztos, hogy nem fogják megszavazni az ellenzéki pártok azt a belügyminisztériumi javaslatcsomagot, amelyről hónapok óta tárgyal velük a kormány. Az elmúlt években szinte az első nagyobb volumenű együttműködés példája lehetett volna, ha a parlament elfogadja a több ponton kétharmados többséget, vagyis ellenzéki hozzájárulást is igénylő csomagot. Most úgy tűnik, egy fideszes belharc a NIBEK után a TIBEK-et is a sírba küldheti.


Brit nagykövet: A magyarok reménykedjenek, hogy nem lépünk ki
 

Brit nagykövet: A magyarok reménykedjenek, hogy nem lépünk ki

A Külügyi- és Külgazdasági Intézetben tartott előadást Iain Lindsay brit nagykövet a Brexit lehetséges következményeiről, de leginkább a maradás jótékony hatásairól. Az előadás után megkérdeztük, mit üzen a londoni magyaroknak, beindul-e a kilépési dominó és hogy lesz-e mit szavalnia a közeljövőben.



Ön kinek utál dolgozni?
 

Ön kinek utál dolgozni?

Lenézik az angolok? Élére állítják a németek? Üvölt az olasz főnöke, éjfélkor hívja a kínai? Itt a remek alkalom, hogy megtudja, ön is úgy utál-e, mint mások. Külföldi cégeknek dolgozó és külföldön dolgozó magyarok meséltek a tapasztalataikról.


MNB-alapítvány zártkörű partiján jártunk
 

MNB-alapítvány zártkörű partiján jártunk

Bejutottunk az egyik MNB-alapítvány zártkörű rendezvényére, ahol végül mégsem mondott köszöntőt Matolcsy György, de kiváló minőségű volt a catering. Az előadások fő üzenete a tudásmegosztás, a sajtó pedig megkapta a magáét.


Halála előtt még hazaüzent a meggyilkolt izraeli
 

Halála előtt még hazaüzent a meggyilkolt izraeli

Napokon keresztül hívogatta a helyi rendőrkapitányságot annak az izraeli férfinak az apja, akit a múlt hét előtti héten gyilkoltak meg Tiszakécskén. Úgy tudjuk, Ofir Gross az apjának küldött utoljára egy rosszat sejtető üzenetet, amely segíthetett volna a nyomozásban is, de ennek tartalmát az apa kérésére nem közöljük. Az apa a hvg.hu-nak nyilatkozott először, beszélt arról is, hogy amíg a keresés zajlott, naponta elmentek pár méterrel a fia holtteste mellett úgy, hogy nem vették azt észre.


Palesztin külügyminiszter: Magyarország befogadja az igazi menekülteket
 

Palesztin külügyminiszter: Magyarország befogadja az igazi menekülteket

Magyarország befogadja az igazi menekülteket, legalábbis ezt mondta neki Szijjártó Péter – mondta Riad Malki palesztin külügyminiszter Budapesten. Nem kommentálta Orbán Viktor szavait az iszlamizálódás alkotmányos tilalmáról, viszont azt mondta, hogy a Szíriában, Jemenben és a térségben dúló szinte összes polgárháború a palesztin-izraeli konfliktusra vezethető vissza. Exkluzív interjú a palesztin külügyminiszterrel, Riad Malkival.


Elkészült a terrortájékoztató: addig jó, amíg nem látjuk
 

Elkészült a terrortájékoztató: addig jó, amíg nem látjuk

Elkészültek azok a belügyminisztériumi tájékoztató anyagok, amik elmagyarázzák az állampolgároknak, mi a teendő terrorcselekmények esetén. Hogy mi áll bennük, egyelőre titok marad. A minisztérium indoklása szerint azért, mert nem akarnak pánikot kelteni. Fontos, hogy akkor se essen pánikba, ha egyszer mégis a kezébe kerül!


Ha ez alapján nem ismer fel egy terroristát, akkor sehogy!
 

Ha ez alapján nem ismer fel egy terroristát, akkor sehogy!

"A kormány gőzerővel dolgozik a terrorveszélyhelyzet jogszabályi és intézményi hátterének kialakításán, a lakosság informálása azonban kimaradt a szórásból" – írtuk egy héttel ezelőtt. Tévedtünk. Igaz, nem könnyű rátalálni az információra, mert nem küldték ki minden háztartásnak, erről – egyelőre – nem folyik "nemzeti konzultáció".


Pécsre ömlött az MNB-alapítványok pénze
 

Pécsre ömlött az MNB-alapítványok pénze

A jegybanki alapítványok közül a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO) több millió forintot költött kutatási projektekre, tanulmányutakra. Kiderül-e, hogyan alakul a könyvtárszektor Kelet-Afrikában 1,5 millióért? Miről szól egy publikáló első cikke 75 ezer forintért, ha végül meg sem jelent? Mi köti össze az egyetemi tanárokat a könyveiket kiadó cégekkel? A válaszok Pécs felé mutatnak. De nem csak pécsieknek és nem csak Afrikával foglalkozóknak jutott a PAGEO-tól, és nem csak ez az egy jegybanki alapítvány támogatott Afrika-kutatásokat.


Barátkozik a kormány az ellenzékkel
 

Barátkozik a kormány az ellenzékkel

Ritka pillanat, amikor a magyar kormány engedményeket tesz az ellenzéknek, de úgy tűnik a Honvédelmi Minisztérium alaptörvény-módosító csomagja annyira fontos a kabinetnek, hogy hajlandó a kompromisszumokra. Bár létezhetnek a döntést sürgető szakszolgálati jelentések, ezek nem nyilvánosak. Az egyezkedés annyira jól alakul, hogy még az sem kizárt, szocialistákat is sikerül visszacsalogatni a tárgyalóasztalhoz.