Az iráni konfliktus ideje alatt jelentősen korlátozott a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonala, a Hormuzi-szoros forgalma. Jelentőségét nehéz túlbecsülni: békeidőben a globális olajellátás közel 20 százaléka halad át rajta, emellett jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgáz, vegyipari alapanyag és számos egyéb stratégiai nyersanyag is ezen az útvonalon jut el a világpiacokra.
Mindezek ellenére a pénzügyi piacok meglepően higgadtan kezelik a helyzetet. A befektetők szinte minden olyan nyilatkozatot optimistán fogadnak, amely az Egyesült Államok és Irán közötti esetleges megállapodás lehetőségére utal. Donald Trump és más vezető politikusok békülékenyebb hangvételű megszólalásait rendre készpénznek veszi a piac, ami gyorsan lecsapódik az olajárak mérséklődésében. A Brent nyersolaj ára ugyan továbbra is a háború előtti szintek felett mozog, de az utóbbi hetekben már 100 dollár alatt maradt. Csak összehasonlításképp:
2024-ben az átlagos Brent-ár 80 dollár, 2025-ben pedig 74 dollár volt. Az olaj tehát valóban drágult, de korántsem annyira, mint amire egy ilyen méretű kínálati sokk alapján számítani lehetne.
Pedig a Hormuzi-szoros lezárása a modern olajpiac történetének legnagyobb ellátási zavarát okozta. Bár a szoroson 20 millió hordó halad át, a ténylegesen elvágott, alternatív útvonal nélküli nettó kiesés az első napokban a globális kínálat mintegy 13-15%-át tette ki, ami még az 1973-as arab olajembargó vagy az 1979-es iráni forradalom idején tapasztalt sokkot is meghaladja. Ennek ellenére a Brent árfolyama eddig „mindössze” mintegy 50 százalékkal emelkedett.
Felmerül tehát a kérdés: ha ekkora mennyiségű olaj tűnt el a piacról, miért nincs még fizikai hiány? És meddig tartható fenn a jelenlegi helyzet?
Hova tűnt a napi 20 millió hordó?
A háború előtt a világ olajkínálata nagyjából napi 105 millió hordó volt. A Hormuzi-szoroson keresztül napi mintegy 20 millió hordó nyersolaj haladt át. Elméletben tehát a világ kínálatának közel ötöde került veszélybe. A valóságban viszont számos piaci és politikai alkalmazkodási mechanizmus lépett működésbe.
A piac eleve túlkínálatban volt
A konfliktus kitörése előtt a globális olajpiac nem hiányos, hanem enyhén túlkínálatos állapotban működött. A termelés mintegy napi egymillió hordóval meghaladta a keresletet, így a piac eleve rendelkezett bizonyos pufferrel.
Alternatív exportútvonalak
Szaúd-Arábiának, valamint az Egyesült Arab Emírségeknek is van a szorost elkerülő csővezetéke. A Vörös-tengerhez, illetve az Ománi-öbölhöz kapcsolódó vezetékrendszereken keresztül becslések szerint napi 7-8 millió hordó olaj továbbra is eljuthat a világpiacra. Ez ugyan messze elmarad a normál hormuzi forgalomtól, de jelentősen csökkenti a kiesést.
Nőtt a termelés a világ más részein
Az Egyesült Államok, Brazília, Kanada, Kazahsztán és több latin-amerikai exportőr is növelte a kitermelését. Ezek az országok nem tudták teljes egészében pótolni a közel-keleti kiesést, de együttesen több millió hordónyi többletkínálatot hoztak a piacra. A magas olajár önmagában is ösztönzőleg hatott a termelők beruházási és kitermelési döntéseire.
Visszaeső kereslet
Az olajpiac egyik legismertebb törvényszerűsége, hogy a magasabb árak idővel csökkentik a fogyasztást. Ökölszabályként elmondható, hogy 1 százalékos áremelkedés hosszabb távon körülbelül 0,03 százalékos keresletcsökkenést eredményez. Mivel az olaj ára a konfliktus kezdete óta mintegy 50 százalékkal emelkedett, ez önmagában is érdemi keresletcsökkenést okozott.
Különösen fontos szerepe volt Kínának, amely a világ legnagyobb importőreként visszafogta vásárlásait, miközben számos ázsiai ország stratégiai energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be. Összességében nagyjából napi 1,5-2 millió hordó kereslet tűnhetett el a piacról.
Úszó készletek: a válság láthatatlan puffere
A jelenlegi helyzet kezelésében különösen fontos szerepet játszanak az úgynevezett floating storage készletek. Ez azt jelenti, hogy jelentős mennyiségű olajat nem szárazföldi tartályokban, hanem tengeren horgonyzó szállítóhajókon tárolnak. Normál időszakban ezek a készletek elsősorban kereskedelmi célokat szolgálnak, válsághelyzetben viszont gyorsan bevethetők. A becslések szerint a floating storage rendszer napi mintegy félmillió hordónyi átmeneti ellátást biztosíthat. Ez nem jelent új termelést, de időt vásárol a piac számára.
A Hormuzi-szoros valójában nem teljesen zárt
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szoros lezárása nem jelent teljes forgalomleállást. Piaci információk szerint továbbra is közlekednek hajók a térségben, gyakran kikapcsolt jeladókkal vagy nehezen követhető útvonalakon. Az iráni export a konfliktus első szakaszában tovább folytatódott, és bár az amerikai tengeri blokád jelentősen megnehezítette ezt, továbbra sem világos, hogy a hivatalos statisztikákon kívül mennyi olaj jut át a térségen. A piac számára ez azért fontos, mert minden egyes pluszhordó csökkenti a tényleges hiány mértékét.
A legfontosabb tényező: a stratégiai készletek felszabadítása
A legnagyobb segítséget egyértelműen a stratégiai olajtartalékok jelentették. A Nemzetközi Energiaügynökség koordinációjával a fejlett országok jelentős mennyiségű stratégiai készletet bocsátottak a piac rendelkezésére. Ez napi átlagban nagyjából 2,5-3 millió hordónyi pótlólagos kínálatnak felel meg. Valójában ez a jelenlegi rendszer legfontosabb támasza. A piac nem azért működik, mert sikerült teljesen pótolni a kieső termelést, hanem azért, mert a készletek folyamatos felhasználásával sikerül áthidalni a hiányt.
Miért törékeny a jelenlegi egyensúly?
A fenti tényezőket összeadva jól látható, hogy a nettó hiány nem 20, hanem inkább „csak” néhány millió hordó/nap. A probléma emellett az, hogy a legtöbb megoldás nem tartós. A csővezetékek kapacitása véges. Az alternatív termelés növelése időigényes. A kereslet nem csökkenthető korlátlanul. A floating storage készletek pedig egyszer elfogynak.
A legnagyobb kérdés így a stratégiai tartalékok állapota. Ezeket eredetileg nem több negyedéves geopolitikai válságokra, hanem rövidebb idejű ellátási zavarokra tervezték. Ahogy a készletek apadnak, úgy válik egyre sérülékenyebbé a rendszer.
A jelenlegi helyzet leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egy háztartás a havi jövedelménél többet költ, és a különbséget a megtakarításaiból fedezi. Rövid ideig ez működik. Hosszabb távon azonban a kérdés már nem az, hogy van-e pénz a számlán, hanem az, hogy meddig.
Mikor jöhet el a kritikus pont?
A piac jelenleg azt árazza, hogy a diplomácia még a készletek kimerülése előtt megoldást talál. Ugyanakkor az alkalmazkodási mechanizmusok többsége ideiglenes jellegű. A stratégiai tartalékok, a kereskedelmi készletek és az úszó készletek hónapokon keresztül nem pótolhatják a kieső közel-keleti exportot.
A következő néhány hónap ezért kulcsfontosságú lehet. Ha a nyár végéig nem születik olyan megállapodás, amely lehetővé teszi a Hormuzi-szoros fokozatos újranyitását, a piacnak előbb-utóbb szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a jelenlegi egyensúly nem a termelés növekedésére, hanem a készletek felélésére épül. Ebben az esetben a mostani nyugalmat könnyen felválthatja egy sokkal élesebb árreakció és az első tényleges ellátási zavarok megjelenése.
Nyitókép: Shutterstock
Tetszik, amit olvasol?
A választás lezajlott, de a kérdéseknek nincs vége. A következmények most kezdődnek. A hvg360 Prémium hírlevelek a napi hírfolyamon túl segítenek eligazodni egy olyan időszakban, ami mindannyiunk számára új.
Egyfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: adatokból történetek, jogi magyarázatok, közélet női szempontból, kultúr- és médiamegfejtés programajánlattal, külföldi lapok heti hírszemléje; másfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők gondolatait olvashatjátok a gazdaság és a menedzsment területeiről, nemzetközi kutatásokról, vagy a mindent behálózó mesterséges intelligenciáról.
