Csendes-Erdei Emese


„Alkotó energiává válik benne a harag, amiért elmutyizták a rendszerváltást” – portré a figyelemfelkeltő akcióiról elhíresült Keresztény Zoltánról

Már egészen korán érdekelni kezdte a politika és közélet, szülei pedig végignézették vele Ceaușescu kivégzését. Pukli Istvánnal közösen alapított pártjának megszűnése után sem csüggedt, új civil szerveződésbe kezdett. Az utóbbi időben különböző figyelemfelkeltő akciókkal rukkol elő: szovjet emlékműveket takart le, gumilövedéket tett Gyurcsány, cupákot Orbán háza elé. Több politikai párt is megkörnyékezte, azonban ő kitart amellett, hogy Magyarországon egyelőre nincsen olyan formáció, amely képes lenne változást hozni. Portré Keresztény Zoltánról.


Árendás Péter: „A rendszert az elit lázadása tudná megmozgatni, de az messze van ettől"

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium nyugalmazott igazgatója szerint önmagában erőtlen a pedagógustársadalom, a tiltakozó karinthys és kölcseys tanárok kirúgása pedig jól mutatja: ennyi elég volt ahhoz, hogy a tanárok értsenek a retorzióból. Árendás Péter 1989-ben lett az Illyés igazgatóhelyettese, később igazgatója. Arról is beszélgettünk vele, mitől volt „kegyelmi állapot” a rendszerváltás első néhány éve, és miként élte meg az Orbán-kormányok központosítását.



Hogyan lehet bekerülni az ország legjobb gimnáziumába? – interjú a Fazekas igazgatójával, Erős-Honti Zsolttal

A tehetséges gyerekek sokféleképpen érvényesülhetnek a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, amely minden évben az elsők között van a HVG-rangsorban. Az intézmény igazgatója, Erős-Honti Zsolt szerint nem minden szól a versenyeredményekről, a lényeg, hogy az ide jelentkező diákok minden szükséges szakmai segítséget megkapjanak tudásuk és képességeik fejlesztéséhez.


"Bizonyos kormányzati szereplők egészen más KRESZ-t szeretnének, például fel akarják emelni az autópályán a sebességhatárt"

A BKK mobilitásfejlesztési igazgatója értetlenül áll Lázár János nemrégiben tett kijelentése előtt, miszerint jelentősebb KRESZ-módosítás csak 2026-ban várható. Bodor Ádám álltja, a szakmai javaslatok már évek óta elkészültek, nincsenek vitás kérdések. A szakember továbbá nem látja indokoltnak, hogy a Fidesz tovább támadja Budapestet a védett kerékpársávok miatt, mivel Orbán Viktor november elején elfogadott egy olyan stratégiát, ami pontosan ilyen sávok telepítését szorgalmazza.



Egyre többen sérülnek vagy halnak meg rollerezés közben, de a kormány évek óta adós a szabályozással

Világszerte emelkedik az elektromos rollerekkel kapcsolatos balesetek száma, idén Magyarországon már ketten vesztették életüket úgy, hogy nem másik járművel ütköztek. Egy átfogó szabályozás biztonságosabbá tehetné a rolleres közlekedést, Révész Máriusz „kerékpáros államtitkár” és a főváros is régen elkészült a saját javaslataival, ám az állam lassan halad a KRESZ-módosítással.


A karinthys tanárokat kirúgó tankerületi igazgató megindokolta, hogy mi alapján választotta ki a felmentett tanárokat

Rábel Krisztina, a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője többszöri idézésre végül pénteken megjelent a bíróságon. Először tagadta, hogy idézést kapott volna, majd azt mondta, hogy nem találta a papírt, végül ma reggel a kollégái keresték meg az idézést. Kérdezték a tanárok kiválasztásáról, és arról is, egyeztetett-e az igazgatóval vagy Marosi Beatrixszal.



A Fidesz-szavazók többsége szerint is legfeljebb közepes a kormány közoktatásban nyújtott teljesítménye

Ha pedig úgy szól a kérdés, jó-e, hogy Pintér Sándorhoz tartozik a közoktatás, vagy jó-e, hogy az EU-s pénzekhez köti a kormány a pedagógus-béremelést, akkor sorrendben 31 és 38 százalékos az elégedetlenség a fideszesek körében. Mindez a Pulzus Kutató és a Szülői Hang közös, reprezentatív felméréséből derül ki. Összességében a válaszadók többsége elutasítja a státusztörvény lényegi elemeit, és háromnegyedük szerint nagyon nagy probléma a pedagógushiány.


Milliós összeget követel a Klebelsberg Központ, ha az ösztöndíjas tanárok nem fogadják el a státusztörvényt

A Klebelsberg-ösztöndíjat kapó tanárhallgatók évekkel ezelőtt aláírták, hogy közalkalmazotti jogviszonyban fognak tanítani diplomázásuk után. Közben azonban bejött a státusztörvény, és így már nem mindenki akar tanár lenni. Az érintettek szerint ha az állam alapjaiban változtatja meg a dolgokat, akkor a szerződésük is érvénytelen, a Klebelsberg Központ viszont visszaköveteli a milliókat a felmondóktól. Még így is van, aki inkább fizetett, és elment egy nagyáruházba eladónak.


Fekete Giorgio zenész: Fellépésünk megakadályozásáról ugyanazt gondolom, mint a politikáról: leszarom

„Bármennyi koncertet lemondhatnak, eltörölni nem tudnak. Ez nem az ötvenes-hatvanas évek” – mondja Fekete Giorgio, a Carson Coma együttes frontembere arról, hogy a brüsszeli magyar kulturális intézet lemondta a koncertjüket, aztán később egy hazai önkormányzat is. Anyja olasz, apja magyar, élt Olaszországban is, de Budapestet nem cserélné el semmiért. HVG-portré.



Paradicsomi nyugalom és Lagzi Lajcsi felmenői: kerületmustra Swrwktől Soroksárig

Korábban nem jártam Soroksáron, a Molnár-sziget létezése pedig teljesen kimaradt. Pedig érdemes autóba vagy HÉV-re pattanni és eltölteni egy napot Budapest legfiatalabb kerületében, Soroksáron. Szeptemberben több új kiállítás is nyílik a helyi galériában és a Helytörténeti Gyűjteményben, a Molnár-sziget pedig tökéletes helyszín arra, hogy az ember kikapcsoljon a hétköznapi robotból.



Fehér luxusterepjáróktól a karós verésig – riport Biriből, ahol egy lakó háborút indított a falu vezetői ellen

Nemrég egy szabolcsi kistelepülés jegyzője paradicsomkaróval vert meg egy helyit, aki korábban a Facebookon fejezte ki nemtetszését, hogy a hátrányos helyzetű település polgármestere és fia is luxusautókkal jár, illetve komoly konfliktusba keveredett a jegyzővel is. A jegyző viszont állítja, valójában ő az áldozat. Az ügy megosztja Birit, ahol egyszerre van jelen a szegénység és a közpénzből is létrehozott magánkúria. Helyszíni riport.



Nehéz a kompetenciamérésre fogni, ha egy gyerek a Toldi egy versszakából csak három szót ismer

A 2022-es országos kompetenciafelmérés eredményei lesújtó képet festenek a magyar diákok szövegértési képességeiről. A pedagógusok szerint azonban ezt a tesztet nem szokták komolyan venni a diákok, mert nem kapnak rá osztályzatot, a digitális mérés pedig rásegíthetett arra, hogy a gyerekek gyorsan végigkattintsák a feladatokat. Ettől függetlenül általános tapasztalat az iskolákban, hogy a gyerekek nem értik, amit olvastatnak velük.


Ötvenen egy családi házban, mobilvécék a kertben – így élnek a kínai munkások a Debrecen környéki falvakban

Már Mikepércs, Sáránd és Hosszúpályi is azon települések közé tartozik, amelyben kínai vendégmunkások laknak, akik a közelben akkumulátorgyárat építenek. Egy-egy családi házban többtucatnyian zsúfolódnak össze, reggel fél hatkor már indul az élet, és nem áll meg hétvégén sem. Balhé nincs, de a helyiek nem örülnek annak, ami a helyzettel együtt jár: vége a nyugalomnak a kertvárosban, sok férfi van összezárva egy helyen, termelődik a szemét, buszok és teherautók járnak-kelnek. Az érintett önkormányzatok eltérő stratégiákat dolgoztak ki a helyzet kezelésére.