Csendes-Erdei Emese

Csunderlik Péter történész: Nem bántam, amikor hetekig foglalkozott velem a propagandagépezet

„Az egyik első történelemdolgozatomra azt írtam a nevem után, hogy az ELTE docense. Igaz, akkor kinevettek. Ma már adjunktus vagyok, tehát egy lépés választ el ettől a titulustól” – így emlékszik vissza a kezdetekre a 38 éves történész, aki tízéves korában már biztos volt a dolgában a foglalkozását illetően. Miért tartja fontosnak, hogy érthetően és szórakoztatóan beszéljen a történelemről? És mit gondolt a könyvről, amit Orbán Viktor ajánlott nekik a gimnáziumban? HVG-portré.




Mit tegyen a szülő, ha a gyereknek sűrűn fáj a feje vagy a hasa, de a vizsgálatok alapján makkegészséges?

Magyarországon csak egyetlen olyan intézmény van, ahol olyan gyermekeket érintő krónikus fájdalom kezelését is végzik, amelynek hátterében sokszor nem áll semmilyen konkrét betegség. Az érintett gyerekeknek mégis rendszeresen vannak fájdalmaik, gyakran a panaszok miatt kimaradnak az iskolából is. A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Centrumának egyik alapítóját, Dr. Major János főorvost, csecsemő- és gyermekgyógyászt, gyermek-gasztroenterológus szakorvost, fájdalomkezelő szakorvost a jelenleg elérhető kezelésekről kérdeztük.



Nádas Pál: "A paralimpiai sportmozgalom volt a szerelmem"

„Elmondhatom magamról, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem” – így summázza 75 évesen eddigi életét a budapesti Mozgásjavító Iskola volt igazgatója, a magyar paralimpiai mozgalom társalapítója, Nádas Péter író öccse, aki testvérkapcsolatukról, valamint korai árvaságáról és nevelőotthoni tapasztalatairól is beszél. HVG-portré.


Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember: „Az a 60 órás tanfolyam, amit egy nevelőszülő kap, totál elégtelen"

Teljes kudarc a hazai gyermekvédelmi rendszer, ami gyakran csak arra alkalmas, hogy a szakellátásba került gyerekek ételt és fedelet kapjanak a fejük felé – erről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat korábbi igazgatója, aki szerint a hatóságok munkatársai kevesen vannak és túlterheltek, ennek pedig súlyos következményei vannak.


Meddő nők sokaságán segítene a kormány új intézkedése

Ma Magyarországon egy nő akár hosszú éveken át eljárhat különféle orvosi vizsgálatokra, amíg kiderül, hogy endometriózisban szenved. Az egészségügyi kormányzat ezért szakemberekkel és civilekkel közösen olyan szakmai irányelvet dolgozott ki, amely gyorsítaná a diagnózis felállítását. Ez akár a lombikkezelési statisztikákon is javíthatna. A változtatásokat Salamon Adriennel, az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány elnökével beszéltük át.





Egyre gyakrabban jutnak malacok is a húsvéti nyulak sorsára

A Malacvédő Alapítvány tagjai nem ritkán az utcáról mentik meg a kidobott kedvenceket, a gazdák ugyanis nem mindig vannak tisztában azzal, milyen disznót vásároltak. Magyarországon nagy a fajtakeveredés, ezért könnyen előfordulhat, hogy a törpemalacként hazavitt állat megnő és jelentős helyet foglal el a lakásban. A felelős malactartás szabályairól Tóth Anitát, az alapítvány munkatársát kérdeztük.