Hamvay Péter

Reményik Kálmán volt topmenedzser: "A lopott pénzt lehet élvezni, de nem lehet büszkének lenni rá"

Nem a korrupció a Fidesz legnagyobb bűne, hanem hogy az elmúlt évek aranykorát nem arra használta, hogy megváltoztassa a gazdaság szerkezetét. A nemzeti burzsoázia semmit sem talált ki, csak beleült a készbe – mondja a Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) volt vezetője, aki kirúgása után sajtkészítőnek állt, a Vászolyi Sajtmanufaktúrában saját kezűleg készíti díjnyertes termékeit. HVG-portré.




Horkay Hörcher Ferenc: Orbán csak kimondja, hogy amit a Nyugat szeretne, nem valósítható meg

A konzervatív filozófus szerint a kormányfő beszédei „intellektuális keretezését adják a politikai cselekvésnek”, de a fajok keveredéséről beszélni hiba volt. Nem lát kormányképes ellenzéket, amely olyan megoldásokat ajánlana, hogy a Fideszben csalódott szavazók hozzá menjenek. Arról, hogy a mostani válság apaszthatja-e a Fidesz bázisát, azt mondja, nem tudni, mit hoz a jövő, és nehéz elképzelni, milyen az a politika, amikor nincsen benzin vagy gáz.





Horváth Péter bioinformatikus: Vagyunk olyan jók, mint a nyugatiak, ne legyünk nyuszik

„Érdekes dolgokkal foglalkozni és meggazdagodni” – ez az ars poeticája a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézete 41 éves igazgatójának, akinek a rákkutatásban is előrelépést ígérő, mesterséges intelligenciára épülő eljárásról szóló cikkét nemrég közölte a Nature folyóirat. Első generációs értelmiségi, dolgozott a Zürichi Műszaki Egyetemen, majd Svájc és a tervezett Harvard helyett hazatért Szegedre. „Magyarországon vadkapitalizmus van, nagyok a szélsőségek, nagyobbat lehet bukni, de jobban ki is lehet lőni” – mondja. HVG-portré.







Hamvay Péter: Eső előtt köpönyeg

A zavartalannak látszó napsütés mögött közelednek a viharfelhők, bár a szél még nem repítette el itthon a minden bajra jónak vélt ársapkákat, de az extraprofitadó máris szemerkél a vállunkra. Ez a HVG heti ajánlója.